Izja rögtön szóba elegyedett velük, Oscart valamiféle Thor Heyerdahlról faggatta. Silva rettenetes grimaszokat vágott, úgy tett, mintha sorozatot adna le géppisztolyból. Izja a hasához kapva eljátszotta, hogy megsebesült. Andrej semmit nem értett, és a jelek szerint Oscar sem. Mint kiderült, összekeverte Haitit és Tahitit…

Megint végiggurult valami a kocsi tetején, és jókora ragacsos szemétcsomó vágódott neki a motorháznak, majd szétszóródott.

— Hé — üvöltötte Oscar a sötét éjszakába. — Abbahagyni!

Elöl megint vagy húszan kezdtek ordítozni, már-már elviselhetetlenné vált a marakodás hangereje. Valami történt ott. Izja panaszosán feljajdult, a hasához kapott, és fájdalmában összegörnyedt — de most nem viccelt. Andrej kinyitotta a kocsi ajtaját, ki akart hajolni, ám abban a pillanatban fejen találta egy üres konzervdoboz. Az ütés nem volt fájdalmas, de nagyon megalázó. Silva felugrott, és eltűnt a sötétben. Andrej fejét és arcát védve megpróbált körülnézni.

Nem látott semmit. Balról, a szeméthegy mögül rozsdás konzervdobozok, korhadt fadarabok, régi csontok, sőt tégladarabok záporoztak. Üvegcsörömpölés hallatszott. Vad, dühös ordítás kavargott a kocsioszlop körül. “Miféle disznó szórakozik ott?” — bömbölték többen is, szinte kórusban. Felbőgtek a beindított motorok, fényszórók gyulladtak. Néhány teherautó lázasan próbált előre-hátra manőverezni: a vezetők úgy akarták fordítani a kocsit, hogy a fényszórók megvilágítsák a szeméthegyet, ahonnan már egész téglák és üres üvegek zúdultak rájuk. Néhány ember, Silva példáját követve, összegörnyedve a sötétségbe vetette magát.

Andrej a szeme sarkából észrevette, hogy Izja síró, eltorzult arccal, gyomrát fogva összegörnyed a hátsó kerék mellett. Andrej ekkor behajolt a fülkébe, és előhúzta az ülés alól a szerelővasat.