És fölösleges úgy tennie, mintha ez jelentéktelen semmiség volna. Hiszen látom én, hogy fest mostanában. Jobb most rögtön odamenni és bejelenteni.
Donald egy pillanatra felé fordult, és az arcába bámult. Andrej nem tudta eldönteni, gúny vagy fájdalom tükröződik Donald tekintetében, de nagyon öregnek, végtelenül elcsigázottnak és valahogyan űzöttnek látta. Andrej zavart volt és tanácstalan, de erőt vett magán, és határozottan kijelentette:
— Le kell adni és mindent elmondani. És ezzel vége.
Felfogta, hogy a majmok a Város ellen vonulnak? — kérdezte Donald.
— Na és? — értetlenkedett Andrej.
— Valóban. Na és? — mondta Donald, és furcsán elnevette magát.
MÁSODIK FEJEZET
A majmok már a Városban voltak. A párkányokon ugráltak, fürtökben lógtak a lámpaoszlopokon, félelmetes, borzas hordákban szökelltek a kereszteződésekben, az ablakokhoz tapadtak, a burkolatból kitépett kockakövekkel dobálták az észvesztve rohangáló embereket, akik egy szál fehérneműben menekültek ki az utcára.
Donald meg-megállt, hogy felvegye a menekülőket. A tartályokat már rég lelökték a platóról. Egy ideig egy megbokrosodott ló vágtatott a teherautó előtt, a mögé fogott szekéren jókora, ezüstös pávián tombolt, ugrált, szőrös karjával hadonászott, közben álható hangon üvöltött. Andrej látta, amint a szekér nagy csattanással nekivágódott egy lámpaoszlopnak, a ló az elszakadt istrángot maga után vonszolva elrohant, a majom pedig ügyesen átlendült egy közeli ereszre, és eltűnt a tetőn.
A polgármesteri hivatal előtti téren tombolt a pánik. Kocsik érkeztek és száguldottak el, rendőrök futkostak, fejveszett, félmeztelen emberek rohangásztak, a kapunál egy hivatalnokot nekiszorítottak a falnak, üvöltve követeltek tőle valamit, ő pedig teljes erejéből védekezett sétabotjával, aktatáskájával.