Ezt megúsztuk, gondolta Andrej megkönnyebbülten, és óvatosan megtapogatta feldagadt és lüktető fülét. Már csak ez hiányzott — páviánok. Honnan bújtak elő? Ráadásul milyen nagyok… és milyen rengeteg van belőlük! Amióta világ a világ, errefelé egyetlen pávián sem volt, nem számítva persze Izja Katzmant. És miért éppen páviánok? Miért nem tigrisek?

Fészkelődött az ülésen, és ahogy az egyik döccenőnél megint felrepült és visszahuppant, valami ismeretlen, kemény tárgy került alá. Előhúzta: a pisztoly volt az. Egy pillanatig értetlenül bámulta. Apró, fekete, rövid csövű, rovátkolt agyú fegyver volt. Donald rászólt:

— Óvatosan. Adja csak ide!

Andrej átadta neki a pisztolyt, és figyelte, amint Donald előredőlve bedugja kezeslábasa farzsebébe. Hirtelen elöntötte a verejték.

— Csak nem lőtt vele ott? — kérdezte rekedten.

Donald nem felelt. Egyetlen megmaradt indexlámpájával jelezve megelőzött egy újabb kocsit. A következő kereszteződésnél szinte a hűtőjüket súrolva átrohant előttük néhány magasra csapott farkú pávián, de Andrej most rájuk se hederített.

— Honnan vette a fegyvert, Don?

Donald most sem válaszolt, csak egy furcsa mozdulattal úgy tett, mintha szemére húzná nem létező kalapját.

— Ide figyeljen, Don — jelentette ki határozottan Andrej. — Most rögtön elmegyünk a polgármesteri hivatalba, maga leadja a pisztolyt, és bejelenti, hogyan jutott hozzá.

— Ne beszéljen hülyeségeket — torkolta le Donald. — Adjon inkább egy cigarettát.

Andrej gépiesen előhúzta a csomagot.

— Ez nem tréfadolog — mondta. — Én az egészről tudni sem akarok. Nem beszél róla, rendben, ez a maga személyes ügye. És egyébként is, én megbízom magában… De a Városban csak a banditáknak van fegyverük. Még csak gondolni sem akarok ilyesmire, de egyáltalán nem értem magát… A fegyvert be kell szolgáltatni és mindenről magyarázatot adni.