— Azt ígérte, hogy befejezi — vágott közbe a pilóta. — Csak egyetlen rövid kérdést, jó? És Killian?

Gosse kinyitotta a száját, köhécselt, aztán leült.

— Hiszen ezért kellett volna idehoznom — tette hozzá a pilóta. — Nem igaz?

Gosse alul megrántotta a térképet, mire az surrogva felcsavarodott. Cigarettát vett elő, és az öngyújtó lángja fölött mondta:

— Ez az ő ügye. O ismerte a terepet. Azonkívül szerződése volt. Nem tilthatom meg az operátoroknak, hogy szerződést kössenek a Grállal. Azt megtehetem, hogy lemondok, és alighanem meg is fogom tenni. Továbbá megtehetem, hogy elzavarok minden hősjelöltet.

— Ad nekem egy gépet — ismételte nyugodtan a pilóta. — Én megtehetem, hogy most rögtön beszélek a Grállal. Marlin nagyot ugrik örömében, kiadja az utasítást, és kész. Akkor maga köteles lesz gépet adni nekem. Marlinnak mindegy, Killian vagy én. Az instrukciókat pedig kívülről tudom. Kár az időért, Gosse úr. Szeretnék valamit enni, mosakodni, azután megbeszéljük a részleteket.

Gosse tehetetlenül pillantott Londonra, de csalódnia kellett, ha támogatásra várt.

— Ez úgyis nekivág — mondta a helyettese. — Hallottam róla attól a barlangásztól, aki nyáron a Grálban volt. Szakasztott olyan mint a te Pirx barátod. Lassú víz partot mos. Csak a pipámért kár. Fürödj meg, kolléga. A zuhanyozók lent vannak. És siess vissza, nehogy kihűljön a leves.

A pilóta hálásan rámosolygott Londonra, és kiment. Útközben olyan energikusan kapta fel fehér sisakját, hogy a szíjak csatjai mind nekicsapódtak szkafandere oldalának. Alig csukta be maga után az ajtót, London csörömpölni kezdett az edényekkel a melegítő körül.