— Ahhoz képest, hogy démonok — mondta —, nem valami fejlettek, hiszen éppoly könnyű őket legyőzni, akár az embereket, őszintén szólva, még könnyebb is. Nem tudnak többet a közelharcról, mint a kislányom. Sőt, még annyit sem, ha azt vesszük, hogy ő milyen erővel szokta megcsavarni az orrom. Azt hiszem, a láncok ezt a fickót is kordában tartják majd. Nemde, Parvus testvér?
— Igen, uram — válaszoltam —, bár talán jobb lenne, ha a szent ereklyéket és az ostyát is a közelébe tennénk.
— Nos, akkor vigyétek az apátságba, és lássuk, mit tudunk meg tőle. Adok mellétek néhány embert. Este, a vacsoránál találkozunk.
— Uram! — figyelmeztettem. — Mielőtt bármit is csinálnánk, hálaadó misét kellene tartanunk.
— Igen, igen — mondta türelmetlenül. — Beszélj az apát úrral. Tégy, ahogyan jónak látod, de vacsorára mindenképpen várlak, hogy elmondd, amit megtudtál.
Tekintetét fürkészően emelte a hajóra.
II.fejezet
Jöttem, ahogy parancsolták, az apát úr jóváhagyásával, aki látta, hogy a földi és a túlvilági erők most egyszerre nyilvánultak meg. A város idegenül csendes volt, amint végigbaktattam a napfényes utcákon. Az emberek vagy a templomban imádkoztak, vagy a házaikba zárkóztak. A katonai táborból is misét hallottam. A hajó óriásként emelkedett csöppnyi világunk fölé.
Ugyanakkor, azt hiszem, felbátorodtunk, megrészegültünk a túlvilági erőkön aratott győzelmünkön. Egyértelműnek tűnt önelégülten arra következtetni, hogy Isten velünk van.
A várudvaron elhaladtam a megháromszorozott őrség mellett, s mentem egyenesen be a nagyterembe. Ansby vára régi normann építmény volt. Ránézésre zord, sivár, az ottlakók számára hűvös. A teremben már sötét volt, csak a gyertyák és a pislákoló tűz fénye emelte ki a falakon lógó fegyvereket és szőnyegeket a homályból. Az asztaloknál az előkelőség, valamint a város és a katonaság legfontosabb emberei foglaltak helyet. Mindenfelől beszélgetés hallatszott, szolgák sürögtek-forogtak. A kutyák nyelvüket lógatva lustálkodtak az asztalok alatt. Megszokott kép volt ez, ám ezúttal tele feszültséggel. Sir Roger — ki asszonya mellett ült — intett, hogy telepedjek oda hozzájuk, ami nemes gesztus volt tőle.