Mivel sejtettem, hogy titokzatos barátaimnak a lehető leghamarabb szükségük lehet a fémre, egyenesen a Magnou-tisztásra siettem. A taszító kör most nem működött. Souilik fogadott, és neki adtam át a tömböt. Nem maradtam ott, mivel délben találkoznom kellett a polgármesterrel. De megegyeztünk, hogy a másnapot, amelyről úgy gondolták, hogy az utolsó napjuk lesz a Földön, a «csészealjban» töltöm, mert sok mindent akartak kérdezni tőlem a bolygónkról. Én viszont javasolni szerettem volna nekik, hogy egy megbízhatóbb helyen térjenek vissza a Földre. Pillanatnyilag a Szaharában levő Causses-ra gondoltam, vagy más hasonló területre.

Ebéd közben mindvégig roppant szórakozott voltam. Egyik bérlőm még idejekorán elhozta a szükséges vadnyulat. A polgármester lelkendezett, de én egyáltalán nem használtam ki előnyös helyzetemet. A feketekávé meg a likőr után kissé összeszedtem magam.

Délután négy óra tájban, amikor felkeltünk az asztal mellől, csengettek. Nem tudom, miért de megéreztem, hogy valami súlyos kellemetlenség fog érni. Egy Bousquet nevű hétpróbás gazfickó, orvvadász és csavargó akart a polgármesterrel beszélni.

Vendégem még inkább felvidult a váratlan kérés hallatán — Bousquet rendszerint gondosan elkerült mindent, ami valamennyire is hasonlított a hatóságra —, és megkérdezte tőlem, nem fogadhatná-e nálam ezt az embert.

— Egy perc alatt végzünk, aztán nyugodtan beszélhetünk a bennünket érdeklő témáról.

Természetesen beleegyeztem, aztán beengedtük Bousquet-t. Jól ismertem a mihasznát, egyszer-kétszer már kezeltem is, persze, ingyen. Hálából sok vadban gazdag helyet mutatott.

Bousquet nem vesztegette az idejét holmi udvarias szólamokkal.