A téli napforduló táján, amikor beköszönt az erős havazás fönt a Gont-hegységben, megérkeztek Oromon otthonába, Re Albiba. E város a Bukófal égbe törő szikláinak gerincére épült, s a neve Sólyomfészket jelent. Messze lelátni onnan Gonti Kapu mély kikötőjére és tornyaira meg az öböl bejáratánál, a Páncél-szirtek közt ki-be járó hajókra, s nyugaton a távolban ki lehet venni a hullámok fölött a Belső-szigetek legkeletebbikének, Oránéának kéklő hegyeit.

A mágus tágas, erős faháza, melynek tűzhelye inkább kemence volt, s fölötte kürtő is ásított, a tízégeri kunyhókra annyiban hasonlított, hogy egy nagy tér volt az egész, s kívül kecskeakol simult az oldalához. A szoba nyugati falában volt egy kuckóforma beugró, ahol Kóbor ágya állott. A priccs fölött egy ablak nyílott ki a tengerre, de többnyire zárva kellett tartani az ablaktáblákat, oly erősen fújt a szél egész télen át nyugatról meg északról. E sötét, meleg fészekben töltötte Kóbor a telet, hallgatva az eső csapkodását, a szél zúgását vagy a hulló hó nesztelen csöndjét, minden idejét a hatszáz archik rúnajel elsajátítására fordítva. Végtelen örömmel gyakorolta írni és olvasni a rúnákat, hiszen nélkülük tökéletes tudásra nem lehet szert tenni a varázsigék s rigmusok puszta biflázásával. Az archik nyelv — noha csak annyi varázserővel bír mint akármelyik másik nyelv a Szigetvilágban — a gyökereit az ősnyelvből eredezteti, mely a dolgokat az igazi nevükön nevezi. E nyelvnek a megértéséhez pedig a rúnajeleken át vezet az út, melyek még akkor íródtak, amikor e világ szigetei kiemelkedtek az óceánból.