Bármennyit is hajtogatta Hókának a boszorkány, minő dicsőség és vagyon s a balga népség fölötti hatalom lehet egy boszorkánymester osztályrésze, őt sokkal hasznosabb ismeretek megszerzése érdekelte. Az esze vágott, mint a borotva. A boszorkány egyre csak dicsérte, a falubeli gyerekek viszont kezdtek félni tőle, ő maga pedig meg volt győződve róla, hogy igen hamar nagy ember válik belőle. Folytatta hát a tanulást szóról szóra, varázsigéről varázsigére a boszorkány házában, míg tizenkét esztendős nem lett, s el nem sajátította nénje tudományának java részét: nem volt az sok, de elég egy apró falu vajákos asszonyának, s több, mint elég egy tizenkét éves fiúcskának. A boszorkány feltárta előtte mindazt, amit a füvekből készült főzetekről és a kuruzslásról tudott, s megtanította a bajok feltárásának, a sebkötözésnek, a ráolvasásnak, az igézésnek és a jóslásnak ezernyi fortélyára. Mindent, amit a dalnokok regéiből tudott, minden strófát, amit a nagyok Tetteiből elénekelt neki, és minden szót, amit mesterétől, egy varázslótól tanult az Igazi Nyelvből, továbbadott Hókának. Az idővetőktől és vándor szemfényvesztőktől pedig, akik az Északi-völgyben és a Keleti-rengetegben jártak városról városra, eltanult Hóka számtalan trükköt, fogást és bűvészmutatványt. Az egyik ilyen ártatlan bűvészmutatvány alkalmával bizonyította be először, micsoda mérhetetlen erő lakozik benne.

Akkoron erős hatalom volt a Kargád Birodalom, mely négy nagy szigeten terült el az Északi- és a Keleti-peremvidékek között: Karego-Áton, Atuánon, Hurát-Huron és Atninin. Kegyetlen, ádáz nép lakta, fehér bőrű, kese hajú, vér szagára s égő városok látványára éhes. Egészen más nyelvet beszéltek, mint a Szigetvilágban vagy a többi peremvidéken. A múlt évben megtámadták a Kősziklák földjét és a keményen küzdő Sziklarév szigetét, s vörös vitorlájú hajóhadaikkal elözönlötték.