
— Az különben se a tizenhatodik században volna — mondta Jens Lyn. — Véleményem szerint valamivel korábban, a középkori Párizsba kéne helyezni a színt, körülbelül…
— Józsi! — morogta Dallas. — Ha menni akarunk, hát menjünk, és ne a szájunkat járassuk. Elrontja a csapat harci szellemét, ha csak lődörgünk, és vesztegetjük az időt csata előtt.
— Így igaz, Mr. Levy — mondta a professzor, s ujjai mozogni kezdtek a kapcsolók fölött. — Krisztus urunk után 1000… már megyünk is! — Káromkodott, és a kapcsolókat babrálta. — Úgy agyondíszítették a gépet, a pótkapcsolókat és álműszereket, hogy még zavarba jövök! — panaszolta.
— Horrorfilm számára kellett berendezést építenünk — hadarta Blestead a szokásosnál is gyorsabban. Arcán finoman gyöngyözött a veríték. — Reális szerkezetet kellett konstruálnunk.
— Ezért irreálisra építették! — morogta a professzor mérgesen, miközben a végső beállításokat végezte, majd átbillentett egy multipólus-kapcsolót.
A hirtelen terhelés hatására megváltozott az áramfejlesztő dübörgése. A berendezés felett kisülések sercegtek. Hideg tűz szikrái csapkodtak a sima felületek fölött, mindannyiuk fején égnek állt a haj.
— Valami nem stimmel — kapkodott levegő után Jens Lyn.
— Dehogyis — mondta Hewett professzor higgadtan, s parányit állított a műszereken. — Egy mellékjelenségről van szó mindössze, teljesen jelentéktelen statikus feltöltődésről. Máris épül a mező, azt hiszem, önök is érzik.
Valóban: mindannyian kifejezetten kellemetlenül érezték magukat, ahogy az egyre erősebb feszültség mind szorosabban markolta a testüket.
— Úgy érzem, mintha valaki hatalmas kulcsot dugott volna a köldökömbe, és arra tekerné fel a beleimet — mondta Dallas.
Talán nem éppen ezeket a szavakat használtam volna — értett egyet Lyn —, de a tünetek nálam is mutatkoznak.
— Automatikus üzemmód bekapcsolva — mondta a professzor, megnyomott egy gombot, és otthagyta a műszerfalat. Az energiamaximum elérésének mikroszekundumában a szelén egyenirányítók automatikusan elindítják az utazást. Ezen a műszeren követhetik. Ha a mutató nullára ér…
