— Nagyszerű — nyugtázta Barney. — Valószínűleg itt töltjük az éjszaka hátralevő részét, bizalmas munkával. Legyen rá gondja, hogy a közelünkbe se jöjjön senki.

— Már szóltam a kapitánynak meg a fiúknak.

Barney bezárta az ajtót a csapat mögött. Kigyulladtak a keresztgerendákra szerelt lámpák. A raktárépület csaknem üres volt, mindössze néhány háttérkulissza porosodott a falnak támasztva. Egy vászontetős platójú, olívazöld teherautó állt ott, ajtaján a hadsereg fehér csillagával.

— A telepek és az akkumulátorok feltöltve — jelentette be Hewett professzor, miután felmászott a teherautó platójára, és megkocogtatott egy-egy műszert. Leakasztott néhány kábelt, melyek a falra szerelt elosztódobozba futottak, és leadta őket a kocsiról. — Uraim, fel lehet szállni, kezdődhet a kísérlet.

— Legyen szíves, mellőzze a „kísérlet” kifejezést! — kérte idegesen Amory Blestead; egyszerre bánni kezdte, hogy részt vesz az akcióban.

— A vezetőfülkébe szállók — mondta Tex Antonelli. — Ott kényelmesebb. Ugyanilyen tragaccsal furikáztam a Marianákon.

Egymás után a többiek is felszálltak, hátra, a professzor mellé. Dallas felhúzta maga után a teherautó hátsó palánkját. A dízelüzemű áramfejlesztő és a rengeteg elektronikus berendezés jóformán az egész helyet betöltötte. Így csak a felszerelést tartalmazó ládákra ülhettek.

— Készen vagyok — nyilatkoztatta ki a professzor.

— Első próbálkozásként talán vessünk egy pillantást i. sz. 1500-ra?

— Nem! — Barney megingathatatlan volt. — Állítsa be az 1000. évet, ahogy megbeszéltük, és kapcsolja be.

— Csökkenne az energiaköltség, és a kockázat egyenesen…

— Ne kezdjen most majrézni, professzor! Elég messzire vissza akarunk jutni ahhoz, hogy a gépek láttán senki se ismerje fel, hogy gépeket lát, és a balhét elkerüljük. Tegyük ehhez még hozzá, hogy a viking film mellett döntöttünk, nem pedig a Notre Dame-i toronyőrt akarjuk megismételni.