Beültünk az autóba: régimódi, nyitott tetejű, nagyon erős kocsi volt. Már fogtam a kormányt, amikor nagybátyám utánam szólt:

— Itt a táskám, vedd ki belőle, ami benne van.

Kinyitottam, és egy 45-ös kaliberű szolgálati fegyvert húztam elő.

— Ez a pisztoly tüzértiszt koromból való. Vidd magaddal. Ki tudja, mi mindennel találkoztok. Az autóban, az ajtón levő zsebben két doboz töltényt találsz.

— Ez jó ötlet — helyeselt Louis. — Egyéb fegyvere nincs?

— Nincs, de a faluban bizonyára akadnak vadászpuskák.

— Igaz. Ál junk meg Boru apónál. Az öreg őrmester volt a gyarmati hadseregben és szenvedélyes vadász.

Felébresztettük a derék embert, és tiltakozása ellenére elszedtük tőle fegyvertárának jó részét: egy Winchestert és két vadászpuskát, a hozzávaló sörétes töltényekkel. A kelő nap irányába, kelet felé indultunk el. Ahol lehetett, követtük az utat, amelyet helyenként zavaró, de nem túl mély törések szabdaltak fel, és mindig sikerült átvergődni rajtuk. Egy sziklaomlás miatt jó órát kel ett vesztegelnünk. Indulásunk után három órával zűrzavaros övezetre bukkantunk; ameddig a szem el átott, összeroskadt hegyeket, földből, sziklákból, fákból és — sajnos — házak romjaiból ál ó hatalmas torlaszokat láttunk.

— Közel lehetünk bolygónk széléhez — jegyezte meg Michel.

— Folytassuk az utat gyalog.

Tán kissé óvatlanul felügyelet nélkül hagytuk az autót, magunkhoz vettük fegyvereinket, némi élelmiszert, majd nekivágtunk a feldúlt övezetnek. Több mint egy óra hosszat gyalogoltunk, a járás egyre keservesebbé vált. Geológus számára fantasztikus látványt nyújtott a vidék, amely az üledékes sziklák, az őskori, másodkori és harmadkori magma annyira összeforgatott keveréke volt, hogy néhány méteren belül egy háromkaréjú rákot, egy krétakori ammonitát és egy csomó nummulitát sikerült találnom.