— Hold? Hát hold is van?
— Nézz fel az égre!
A rózsaszínű égen két halvány holdat láttam: az egyik nagyobb volt a mi öreg földi holdunknál, a másik nagyjából akkora.
— Sőt, az imént még három volt — folytatta nagybátyám. — A legkisebb már lenyugodott.
— Mennyi van még hátra az „éjszakából”?
— Alig egy óra. Az üzemben néhány környékbeli gazda járt, kevés az áldozat. De távolabb…
— Meg kellene nézni — mondtam. — Elvinném az autódon Michelt meg Mauriére-t. Meg kel tudnunk, hogy meddig terjed a területünk.
— Akkor veletek megyek.
— Nem, bácsikám. Kimarjuk a bokád. A kocsival mindig történhet valami, és akkor kénytelenek leszünk gyalogolni. Nagyon gyors körutat teszünk. Majd később….
— Jó. Akkor segíts kiszál ni, és kísérj a segélyhelyre. Velem jön, Vandal?
— Szeretnék részt venni ezen a felfedező úton — mondta a biológus. — Feltételezem, hogy a Földnek ez a darabja nem nagy kiterjedésű, és az a szándékuk, hogy körbe járják.
— Ha találunk járható utakat. Rendben van, jöjjön velünk. Talán sikerül felfedeznie egy még sosem látott ál atvilágot. Egyébként ez a kirándulás nem lesz olyan könnyű, és az ön új-guineai tapasztalatai hasznunkra lehetnek.
Felébresztettem Michelt és Louis-t.
— Szívesen megyek, de előbb szeretnék beszélni a nagybátyjával — mondta Louis. — Bournat úr, legyen szíves távol étünk alatt összeíratni a lakosság létszámát, továbbá élelmiszer-, fegyver- és szerszámkészletünket. Amióta a polgármester meghalt, ön itt az egyetlen, akire mindenki hallgat. Jó viszonyban van a plébánossal és a tanítóval is. Talán csak Jules kocsmáros nem szíveli, mert soha nem tér be hozzá. De vele majd én próbálok szót érteni. Természetesen, mi előbb visszatérünk, semmint ön végezne az összeírással.