Forogni kezdtek a ferromágneses szalagok, egyre újabb és újabb készülékeket programoztak be, szikrát hánytak a kapcsolók, az áram szinte hallhatóan lüktetett a vezetékekben. Régen kocsonyává dermedt gépolajok ellenállását legyőzve mély bőgéssel indultak a villanymotorok, majd magas vijjogásba csaptak át. A segédreaktorokból fénytelen kadmium rudak tolódtak ki, mágneses szivattyúk folyékony nátriumot nyomtak a spirális hűtőcsőbe, megremegtek a hajófar borítólemezei, ezzel egyidejűleg a belső falakon belül halk ropogás támadt, mintha apró állatok rajai kaparásznák karmaikkal a fémet.

A zaj arról árulkodott, hogy az önjáró javítógépek már elindultak több kilométeres ellenőrző és vándorútjukra, átvizsgálni minden boltozati eresztéket, a hajótest légmentességét, a fémkapcsolatok épségét. Az egész űrhajó ébredezett, tele volt nesszel és mozgással, csak legénysége aludt még.

Majd a soros automata, miután elnyelte programozószalagját, jelzéseket küldött a hibernátorközpontba. A hideg légfuvallatba ébresztőgáz keveredett, a padlórácsokból meleg levegő tört fel a hajóágyak közé. Az embereknek azonban még sokáig nem akaródzott felkelni. Néhányan álmosan nyújtózkodtak; jeges álmuk űrét látomások és rémképek töltötték be. Az űrhajó már felkészült az ébredésre. A hosszú fedélzeti folyosók, felvonóaknák, kabinok, vezetőfülkék, munkaállások és nyomáskamrák eddigi sötétségét néhány perce a mesterséges nap fehér fénye oszlatta szét. S mialatt a hibernátor megtelt emberi sóhajok és félig öntudatlan nyögések morajával, az űrhajó, mintha türelmetlenségében nem tudta volna kivárni a legénység felocsúdását, megkezdte a fékezés-előkészítő műveletet. A központi képernyőn megjelentek a hajóorr tüzének sávjai. A fénysebesség eddigi zsibbadt nyugalmát rázkódás váltotta fel, a hajóorrban levő kifúvócsövek hatalmas ereje megpróbált diadalmaskodni a Legyőzhetetlenen, melynek tizennyolcezer tonnás nyugalmi tömegét sokszorosára növelte az óriási sebesség. A térképfülkékben a légmentesen elcsomagolt rajztekercsek nyugtalanul remegtek.