Nem fejezte be, de mindenki tudta, mit akart mondani; hamarosan úgyis ellenőrzik a kép pontosságát, amikor átvizsgálják majd a bolygónak azt a vidékét. Még egyszer utoljára mindenki szemügyre vette a vetítővásznon látható képet. Rohán már nem volt olyan biztos benne, hogy várost ábrázol-e, vagy inkább csak a romjait. A homokbuckák hullámos, vékony vonalkához hasonló árnyékai arról tanúskodtak, hogy a szabályos mértani alakulat már régóta kihalt, ezek az árnyékok változatos formákban folyták körül minden oldalról, más részük a sivatag homokáradatába fulladt. Ezenkívül a romok mértani alaprajza két egyenlőtlen részre tagolódott egy fekete, cikcakkosan a szárazföld belseje felé haladó vonal — szeizmikus repedés — mentén, amely néhány nagy “épületet” is kettészelt. Világosan látszott, amint az egyik dőlés közben fennakadt a szemközti parton, s szinte hidat alkotott a szakadék két széle között.

— Fényt kérek! — harsant fel az asztrogátor hangja. Amikor kivilágosodott, rápillantott a falióra számlapjára. — Két óra múlva startolunk.

Nagy hangzavar keletkezett, a főbiológus emberei tiltakoztak legerélyesebben, akik a kísérleti fúrások folyamán már kétszáz méter mélyen jártak a gépeikkel a talajban. Horpach határozott mozdulattal véget vetett a vitának.

— Minden gép visszatér a fedélzetre. Kérem, helyezzék biztonságba az eddig összegyűjtött anyagot. A képek átnézését és a további vizsgálatokat a szokott módon folytassák. Hol van Rohán? Á, maga itt van? Jó. Hallotta, mit mondtam? Két óra múlva minden ember legyen a startállásokban.

A kirakott gépek behajózása gyorsan, de rendben történt. Rohán süket maradt Ballmin könyörgéseire, aki azt kérte, hogy még tizenöt percig hadd folytassák a fúrásokat.

— Hallotta, mit mondott a parancsnok? — ismételte a szerelőket noszogatva, akik hatalmas darukon közelítették meg a kiásott vezetékeket. Sorban vándoroltak a tehernyílásokba a fúrófelszerelések, az ideiglenes rácsos hídlások, az üzemanyagtartályok.