— És elhagyná Blisst? Ugyan már! Pelorat arcát halvány pír lepte el.

— Nem éppen ez a szándékom, drága barátom, de ő azt mondta…

— Talán bizony meg akar szabadulni magától, Janov — húzta össze Trevize a szemöldökét. — Nekem azt ígérte…

— Nem, nem értett meg. Kérem, Golan, hallgasson végig. Magában megvan az a kellemetlen tulajdonság, hogy meg sem hallgatja az embert, máris levonja a következtetéseket. Tudom, éppen ez a különleges magában, ami pedig engem illet, nyilván nem erősségem a tömörség, de azért.

— Jól van — szólt közbe Trevize szelíden. — Mi lenne, ha részletesen elmesélné, méghozzá a saját szája íze szerint, mit forgat Bliss a fejében, és én ígérem, hogy nagyon türelmes leszek.

— Köszönöm. Ha valóban türelmesen végighallgat, talán egyből ki is tudok rukkolni vele. Tudja, Bliss is velünk akar jönni.

— Bliss jönni akar? — horkant fel Trevize. — Nem, érzem, hogy megint robbanni készülök. Nem fogok szétrobbanni. Mesélje el, Janov, miért akar Bliss velünk jönni. Szépen, nyugodtan kérdezem.

— Azt nem mondta. Azt mondta, beszélni akar magával.

— Akkor most miért nincs itt, mi?

— Azt hiszem — mondom, azt hiszem —, Bliss úgy érzi, maga, Golan, nem nagyon kedveli őt, és ezért nem szívesen közeledik magához. — Én minden tőlem telhetőt megtettem, öregem, hogy meggyőzzem, magának nincs kifogása ellene. El sem tudom képzelni, hogy valaki ne a legnagyobb megbecsüléssel gondoljon Blissre. Ő mégis arra kért, hogy én hozzam szóba a dolgot, hogy úgy mondjam, maga előtt. Megmondhatom neki, Golan, hogy hajlandó találkozni vele?

— Természetesen, méghozzá most rögtön.

— És belátó lesz? Tudja, öregem, ő meglehetősen ragaszkodik a dologhoz. Azt mondja, életbevágóan fontos, és neki muszáj velünk jönnie.

— De ugye azt nem mondta, hogy miért?

— Nem, de ha ő úgy érzi, hogy jönnie kell, akkor; Gaiának kell jönnie.