— Letöltöttem a büntetésemet — mondta Árnyék. — Pénteken elhúzok innen.

Sam Fetisher Árnyékra meredt.

— Hová valósi vagy? — kérdezte.

— Eagle Point, Indiana.

— Hazudós kis pöcs — mondta Sam Fetisher. — Úgy értettem, eredetileg. Honnan származik a családod?

— Chicagóból — mondta Árnyék. Az édesanyja leánykorában Chicagóban élt, és ott is halt meg, nagyon régen.

— Ahogy mondom. Nagy vihar közeledik. Jobb lesz, ha meghúzod magad, Árnyék fiam. Olyan ez… hogy hívják azt, amin a kontinensek mennek körbe-körbe? Valami lemezek, nem?

— Tektonikus lemezek? — tippelt Árnyék.

— Az. Tektonikus lemezek. Olyan ez, mint amikor útnak indulnak, és Észak-Amerika belecsúszik Dél-Amerikába. Nem túl okos ötlet közéjük szorulni. Vágod, amit mondok?

— Véletlenül sem.

A férfi lassan lehunyta egyik barna szemét.

— A francba, nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek — mondta Sam Fetisher, és nagy kupac remegő, narancsízű zselét lapátolt a szájába.

— Nem mondom.

Árnyék a fél éjszakát álmatlanul töltötte, az ébrenlét meg az álom határán hánykolódva, és azt hallgatta, hogyan horkol és nyög az új cellatársa az alsó priccsen. Néhány zárkával odébb egy férfi nyöszörgött, üvöltött és zokogott, mint egy állat; valaki néha ráordított, hogy fogja már be a kibaszott száját. Árnyék megpróbált nem odafigyelni. Hagyta, hadd csorogjanak végig a testén az üres percek, magányosan és lassan.