Ezek közül soha senki sem lépte át a falat, kivéve a legszentebb ünnepségek alatt a gárdistákat, dobosaikat és kürtöseiket, akiknek kötelessége volt részt venni a papnők felvonulásában. De még ezek sem léphettek a templomok homlokzata alá. Valaha voltak zarándokok, a Négy-földről érkező királyok és főnökök, hogy leróják kegyeletüket. Az első Istenkirály mintegy másfél évszázaddal ezelőtt eljött, hogy elvégezze saját templomának fölszentelési szertartását. De még ő sem léphetett be a sírkövek közé, még neki is a szent helyet körülvevő falakon kívül kellett hálnia és étkeznie.

Bárki könnyűszerrel megmászhatta volna ezeket a falakat, ha lábát a kövek közötti résekbe illeszti. Az elemésztett és egy Pendelyes nevű másik leányka egy késő tavaszi délutánon a fal tetején üldögélt. Mindketten tizenkét esztendősek lehettek. A nagy ház szövőtermében kellett volna lenniök, egy tágas, kőfalú helyiségben ülniök a hatalmas, durva, fekete gyapjúfonállal fölvetett szövőszék előtt, hogy a sötét köpenyeknek való szövetet szőjék. Azonban észrevétlenül kisurrantak, hogy igyanak egyet a kút vizéből az udvaron. A kútnál Arha így szólt:

— Gyerünk! — és kézen fogva elvezette pajtását a nagy ház háta mögött a fal felé. Most éppen a fal tetején ücsörögtek, vagy tíz láb magasan; csupasz lábukat lóbálták a külső oldalon és elkerekedett szemmel lesték a kelet és észak felé terjeszkedő sima, végtelen sivatagot.

— Szeretném látni a tengert! — szólt Pendelyes.

— Ugyan minek? — kérdezte Arha a fal réséből kitépett keserű kutyatejszárat rágcsálva. A kietlen vidék lassacskán éppen elvirágzott. Az apró, gyorsan kifejlődő sárgás, rózsaszín, vöröses és fehér, alacsony növésű és hamar elvirágzó növénykék kilövöldözték a szerteszálló szélbe parányi, szürke pihés, horgas magvaikat. Az almafák alatt a föld hol fehéren kiégett, hol vörösen izzó volt, vagy éppen rózsaszínben játszott. Az ágakat halványzöld lomb borította. Az egyedüli zöld folt a szent hely körül, sok-sok mérföldön belül. Az egyik sápadt látóhatártól a másikig minden egyéb homályos, sivatagi szürkeségbe burkolózott. Kivéve a hegyek oldalán éppen szirmaikat bontogató vadzsályacserjék ezüstös csillogását.