— Halottak! Megfagytak! — kiáltott fel Erg Noor.

A csillaghajó most is ott függött a Zirda holdja felett, s tizennégy szempár meredt elbűvölten az üvegsírra. Valóban üvegsír volt ez. Hány éve ülnek már itt ezek a holtak? Hetven évvel ezelőtt hallgatott el a bolygó, s ha hozzáadjuk azt a hat esztendőt, amely alatt a fénysugarak megteszik útjukat, akkor ez már háromnegyed évszázad…

Minden tekintet az expedíció vezetője felé fordult. Erg Noor sápadtan figyelte a bolygó atmoszférájának halvány ködét. E ködön át homályosan, alig észrevehetően rajzolódtak ki a hegyek vonalai, a tenger csillogása, de semmi sem adott választ arra a kérdésre, amely miatt ide elrepültek.

— Az űrállomás elpusztult, és hetvenöt éve nem állították helyre! Ez azt jelenti, hogy katasztrófa történt a bolygón. Le kell ereszkednünk, át kell törnünk az atmoszférán, talán le is kell szállnunk. Most együtt vagyunk valamennyien, kérem hát a Tanács véleményét…

Poor Hiss asztronómus volt az egyetlen, aki ellenvetést tett. Nisa bosszúsan nézte az asztronómusnak ragadozóra emlékeztető, nagy orrát, csúnya fülét.

— Ha a bolygón katasztrófa történt, akkor semmi reményünk nincs rá, hogy ott anamezonhoz jutunk. Ha kis magasságban körülrepüljük, főleg pedig, ha le is szállunk rá, akkor csökkentjük planetáris üzemanyagkészletünket. Ezenkívül nem tudjuk azt sem, hogy mi történt. Lehetnek hatalmas kisugárzások is, amelyek elpusztíthatnak bennünket.

Az expedíció többi tagja azonban Noor mellett foglalt állást.