— De ki maradna a Zirdán? — kiáltott fel izgatottan a leány.

— Talán Poor Hiss? Nagy tudós, őt talán nem ragadta volna magával a tudásvágy?

— S maga, Nisa?

— Én? Természetesen mennék tovább!

— De hát… hová? — kérdezte hirtelen és keményen Erg Noor, s fürkészve nézett a leányra.

— Bárhova, csak… — a leány a fekete mélységre mutatott, amely a Tejút csillagspiráljának két ága között terül el, aztán viszonozta Noor fürkésző tekintetét, s kissé nyitva hagyta ajkát.

— Ó, nem olyan messze! Tudja-e, Nisa, maga kedves kis űrhajós, hogy körülbelül nyolcvanöt évvel ezelőtt indult el a 34. csillagexpedíció, amelyet „Lépcsős”-nek neveztek. Három csillaghajó távolodott el mindjobban a Földtől a Lyra csillagkép irányában. Egyik a másikat ellátta üzemanyaggal. Az a kettő, amelyik nem vitt magával utasokat, átadta anamezonját és visz-szatért. így kapaszkodtak fel akkortájt az alpinisták a legmagasabb hegyekbe. Végül a harmadik, a Vitorla…

— Nem tért vissza!… — suttogta izgatottan Nisa.

— Úgy van, a Vitorla nem tért vissza. De eljutott céljához, és a visszavezető úton pusztult el, miután megtette jelentését. A cél a Vega, vagyis az alfa Lyrae kék csillagának nagy bolygórendszere volt. Hányszor gyönyörködött az emberi szem végtelen sok nemzedéken át az északi égbolt e ragyogó kék csillagában! A Vega nyolc parszek távolságra van, vagyis a sebességtől független időszámítás szerint harmincegy esztendő szükséges ahhoz, hogy eljuthassunk odáig, s az emberek akkor még nem jutottak el ily messzire a Naptól… Akárhogy volt is, a Vitorla elérte célját. Pusztulásának oka ismeretlen: vagy egy meteorit, vagy valami üzemzavar. Az is meglehet, hogy még mindig ott száguld valahol a világűrben, s a hősök, akiket mi halottnak tartunk, ma is életben vannak…

— Mily szörnyű ez!

— Ez a sorsa minden csillaghajónak, amely még nem képes arra, hogy a fény sebességét csaknem elérő sebességgel haladjon. Közte és hazai bolygója között rögtön ezer esztendőre növekszik a távolság.