Nisa szokása szerint megrázta fejét, nem értett egyet.

— Majd később, ha más módszereket találnak a világűr legyőzésére, s nemcsak egyenesen áttörünk rajta, azt mondják majd magukról: azok voltak a hősök, akik ilyen primitív eszközökkel meghódították a világűrt!

A férfi vidáman elmosolyodott, s kezét nyújtotta a leány felé.

— Magáról is ezt mondják majd, Nisa! A leány elpirult.

— Büszke vagyok, hogy itt lehetek magukkal. Kész vagyok mindenre, csakhogy újra meg újra a világűrben lehessek.

— Igen, ezt tudom — mondotta lassan Erg Noor. — De nerc mindenki gondolkozik így!…

A leány nőies, finom ösztönével megértette a férfi gondolatát. Erg Noor fülkéjében két sztereó-arckép van, amelyet csodálatos arányló ibolyaszín ragyog be. Mind a kettőn Veda Kong, a ragyogó szépség, az ókorral foglalkozó történész, akinek tekintete olyan áttetszőén kék, mint a Föld fölött az ég, s akinek szeméi hosszú, merész ívű szemöldök övezi. Arca naptól barna, a mosolya vakít, kezét hamuszín hajához emeli. Éppen megmosolyog egy réz hajóágyút, az ősidők emlékét.

Erg Noor abbahagyta gyors járkálását, s lassan leült a leánnyal szemben.

— Ha tudná, Nisa, hogy a sors mily durván semmivé tette álmomat ott a Zirdán! — mondta halkan, majd óvatosan az anamezonmotorok indító fogantyújára tette az ujját, mintha arra készülne, hogy a végsőkig felgyorsítja a csillaghajó száguldó futását.

— Ha a Zirda nem volna kihalt, s mi üzemanyaghoz jutnánk — folytatta, mintegy válaszképpen a leány néma kérdésére —, akkor továbbvinném az expedíciót, így állapodtunk meg a Tanáccsal. A Zirda közölné a Földdel, amit közölnie kellene, a Tant-ra pedig továbbmenne azokkal, akik erre vállalkoznának… A többieket felvenné az Algráb, amelyet az itt teljesített ügyeleti szolgálat után visszahívnának a Zirdához.