— Emlékezzünk hősi halált halt barátainkra! — mondotta az expedíció vezetője, s bekapcsolta a vetítő képernyőjét, amelyen feltűnt az Algráb, ahogyan a Tantra indulása előtt filmre vették.

Mindenki figyelt. A képernyőn lassan, egymás után komoly vagy mosolygó emberek tűntek fel, heten voltak, az Algráb személyzetének tagjai. Erg Noor mindegyiket nevén nevezte, s a csillaghajósok némán tisztelegtek búcsúzóul előttük. Ez volt a szokás az űrhajósoknál. Minden csillaghajó, amely más hajóval együtt indul el útjára, mindig magával vitte az expedíció valamennyi tagjának fényképét. Az eltűnt hajók, meglehet még sokáig bolyongtak a világűrben, és személyzetük hosszú ideig életben maradhatott, de ennek már nem volt semmi jelentősége, a hajó nem tért vissza sohasem. Felkutatására nem volt semmiféle lehetőség. A csillaghajókon olyan tökéletes szerkezetű gépek voltak, hogy kisebb üzemzavarok sohasem fordultak elő, vagy ha mégis, könnyen kijavíthatták őket. A nagy baleseteket viszont nem szüntették meg a világűrben. Néha a hajóknak még volt rá módjuk, hogy — amint a Vitorla is tette — leadják utolsó jelentésüket. A jelentések legnagyobb része azonban nem érte el célját, mert hihetetlenül nehéz volt pontosan irányítani őket. A Nagy Gyűrű adásai évezredekre előre felkutatták a pontos irányokat, ezenkívül megfelelőképpen változtatták is őket, egyik bolygóról a másikra továbbítván a közléseket. A csillaghajók rendszerint még ismeretlen területeken jártak, ahol az adások irányát csupán véletlenül találhatták el.

Az űrhajósok között az a vélemény uralkodott, hogy a világűrben minden egyében kívül vannak olyan semleges mezők vagy „null”-területek, amelyeken mindenféle sugárzás és közlés úgy tűnik el, mint a kő a vízben. Az asztrofizikusok azonban mind a mai napig azt a nézetet vallották, hogy a „null”-mező az űrhajósok csodálatos képzelőerejének terméke csupán.