— Szeretett volna korábban jönni… — kezdte Dar Veter.

Szavait izgatott akkordok fojtották el, melyek a Tejút óráinak érces kattanása után hangzottak fel.

— Figyelmeztető az egész Föld számára. Ez a figyelmeztetés minden erőműnek, minden gyárnak, valamennyi hálózati közlekedési eszköznek és rádióállomásnak szól. Fél órán belül meg kell szüntetni minden energiaszolgáltatást, és az energiát kellő mennyiségben össze kell gyűjteni a kondenzátorokban, hogy az irányított sugárzás csatornáján áttörhessük az atmoszférát. Az adás a földi energia 43 százalékát emészti fel. Vétel csupán a csatorna fenntartására, 8 százalék — magyarázta Dar Veter.

— Pontosan így képzeltem — bólintott Mven Masz.

Feszülten figyelő tekintetében hirtelen lelkes öröm lángolt fel. Dar Veter hátranézett. A ragyogó, átlátszó oszlop mellett Veda Kong állt; eddig nem vették észre. Előadásához legszebb ruhájába öltözött; ezt a ruhát évezredekkel ezelőtt tervezték, a krétai kultúra korszakában, s azóta is a nő legszebb dísze volt.

Hamuszínű haját tarkóján nagy kontyba csavarta, de ez nem rontotta izmos, karcsú nyakának vonalát. Sima válla csupaszon tündöklött kék mellénye mély kivágásában. Rövid, bő szoknyája ezüstös szegélyét kék virágok díszítették, s a szoknya csupaszon hagyta meggyszínű cipőbe bújtatott, napbarnított lábszárát. A Venusról való, szándékosan durvára csiszolt, aranyláncba foglalt, nagy meggyszínű ékkövek tündököltek nyakának finom bőrén, amely egyszínű volt izgalomtól kipirult arcával és pici, vöröslő fülével.

Mven Masz most látta először a tudós történészt; nem is igyekezett leplezni lelkes bámulatát.

Veda Dar Veterre emelte izgatott tekintetét.

— Rendben van — válaszolta Dar Veter a szép jövevény néma kérdésére.

— Már sok előadást tartottam, de nem így — szólalt meg Veda Kong.



41 из 373