A vezető ujjai oly gyorsan futottak végig a számológép fogantyúin és gombjain, akár egy zongoraművész keze a billentyűkön. Sápadt, éles vonású arca valósággal kővé dermedt. Komoran hajolt az asztal fölé. Magas homlokát összeráncolta, mintha dacolni akart volna a sors elemi erőivel, amelyek fenyegették ezt az űr tilos mélységeibe behatolt kicsiny világot.

Nisa Crit, a fiatal űrhajós, aki először vett részt ilyen csillagexpedícióban, teljesen elnémult, szinte lélegzeni sem mert, ahogy a teljesen magába mélyedt Noort figyelte. Milyen nyugodt, tele van energiával, milyen nagy tehetségű ez az ember, akit ő szeret!… Szereti már régen, öt esztendeje. Nem látja értelmét, hogy eltitkolja előle… S Noor tudja, Nisa érzi, hogy tudja… Most, amikor ez a szerencsétlenség bekövetkezett, abban a boldogságban lehet része, hogy együtt teljesíthet szolgálatot vele. Három hónapig vannak egyedül, amíg a csillaghajó személyzetének többi tagja mély, édes hipnotikus álomba merülten alszik. Még tizenhárom napja maradt ebből a három hónapból, aztán álomba merülnek ők is, egy fél esztendőre, amíg le nem telik a többiek — az űrhajósok, az asztronómusok és a mechanikusok — két ügyeleti műszakja. A többiek: a biológusok és a geológusok, akiknek munkája majd csak akkor kezdődik, amikor rendeltetési helyükre érnek, tovább alhatnak, de az asztronómusokra a legkeményebb munka vár!

Erg Noor felegyenesedett, s Nisa gondolatai félbeszakadtak.

— Elmegyek a csillagtérképek fülkéjébe — a falióra számlapjára pillantott. — Tíz óra múlva maga megy pihenni. Mielőtt felváltom, még ki is alszom magam egy kicsit.