A meleg éghajlatú füves puszták a 60. szélességi fokig jutottak el, a mérsékelt égöv mezői és erdői pedig átszelték a 70. szélességi fokot.

Az Antarktisz földjéről, amelyet háromnegyed részben mentesítettünk a jégtől, kiderült, hogy az emberiség kincsestára; érintetlen érckészleteket találtak ott, olyanokat, amelyeket a többi kontinensen már erősen kimerítettek, mert a gyakori pusztító háborúkban esztelenül tékozolták a fémeket. Az Antarktiszon át sikerült a Spirál út gyűrűjét teljessé tenni.

Még mielőtt ilyen nagy mértékben megváltoztattuk volna az éghajlatot, hatalmas csatornákat létesítettünk, átvágtuk a hegyek gerincét, hogy kiegyenlítsük bolygónk víz- és légtömegeinek körforgását. Örökké működő dielektrikus szivattyúk segítették hozzá az emberiséget, hogy még a magas hegyek közt fekvő ázsiai pusztaságokat is öntözhessük.

Az élelmiszertermelés lehetőségei sokszorosan megnövekedtek, a Föld új területei váltak lakhatóvá. A meleg vizű belső tengereket mindinkább felhasználtuk arra, hogy fehérjében gazdag algákat termesszünk bennük.

Már a régi, törékeny és veszélyes bolygóközi űrhajók is lehetővé tették, hogy elérjük Naprendszerünk legközelebbi bolygóit. A Földet mesterséges holdak övezete vette körül, s ezekről az emberek megismerkedtek a világűrrel. S ekkor, négyszáznyolc esztendővel ezelőtt olyan nagy jelentőségű esemény történt, amely új korszak kezdetét jelentette az emberiség történetében: ez a korszak a Nagy Gyűrű Korszaka.

Az emberek már régóta törték a fejüket azon, hogyan közvetíthetnének nagy távolságra képet, hangot, energiát.