Száz-meg százezer kiváló tudós dolgozott abban a különleges szervezetben, amelyet ma is az Irányított Sugárzás Akadémiájának nevezünk, míg végre megtalálták a módját annak, hogy nagy távolságra adjanak át energiát mindenféle vezeték nélkül. Ez akkor vált lehetővé, amikor megtalálták annak a törvénynek megkerülési módját, hogy az energiaáramlás arányos a sugáreltérési szög szinuszával. Ekkor a párhuzamos sugárnyalábok biztosították az állandó összeköttetést a mesterséges holdakkal, vagyis tulajdonképpen az egész Világmindenséggel. Az ionizált légkör életvédő ekránja örökké akadályozta a világűr számára szolgáló adásokat és a világűrből való vételeket. Nagyon-nagyon régen, még a Megosztott Világ Korszakának végén tudósaink megállapították, hogy Földünket a világűrből nagy erejű rádiósugárzás áramlatai öntik el. A csillagzatok és a Tejút közös kisugárzásával együtt a kozmoszból felhívások, a Nagy Gyűrű közvetítésével pedig olyan adások jutottak el hozzánk, amelyek a légkörben nagyon eltorzultak és elerőtlenedtek. Akkor nem értettük meg őket, már fel tudtuk ugyan venni ezeket a titokzatos jeleket, de valami élettelen anyag kisugárzásának tartottuk őket.

Kam Amat, a kiváló indiai származású tudós jutott arra a gondolatra, hogy képvevő berendezésekkel kísérleteket végezzen a mesterséges holdakon, s végtelen türelemmel sajátította el évtizedeken keresztül a hullámhosszak egyre újabb kombinációit.

Kam Amat felfogta annak a két csillagzatnak bolygórendszeréről érkezett adást, amelyet régóta Hattyú 61-nek neveznek. A képernyőn hozzánk egyáltalán nem hasonlító, de kétségtelenül emberi lény jelent meg, s rámutatott arra a szövegre, amelyet a Nagy Gyűrű írásjeleivel írtak. A szöveget csupán kilencven év múlva tudtuk elolvasni, s a mi földi nyelvünkön ez díszíti ma Kam Amat emlékművét: „Köszöntünk benneteket, testvérek, akik beléptetek családunkba! Bár a tér és az idő elválaszt egymástól, de az ész egyesít bennünket egy nagy erő gyűrűjében.”

Kiderült, hogy a Nagy Gyűrű jelképeinek, rajzainak és térképeinek nyelve a földi ember fejlettségi fokán könnyen érthető.



53 из 373