Kétszáz év múlva már beszélgetni tudtunk a fordítógépek segítségével a legközelebbi csillagok bolygórendszereivel, és onnét a különböző világok változatos életének képeit vehettük, vagy ilyen képeket továbbíthattunk. Csak a minap vettük hírét a Deneb nagy életközpont tizennégy csillagának a Hattyú csillagképben. Ez a Deneb óriási csillag, fényereje 4800 napéval egyenlő, s tőlünk 122 parszek távolságra van. A gondolat fejlődése ott egész más úton haladt, de elérte a mi színvonalunkat.

A régi világokból — a mi Tejutunk gömb alakú tömörüléseiről és a Tejút központja körül fekvő végtelenül nagy lakott területről — különös képeket kapunk, megkapó látványok jutnak el hozzánk a végtelen távolságból, de ezeket még nem értjük meg, még nem fejtettük meg. Emlékezőgépeink feljegyzik őket, s azután továbbítjuk ezeket a Tudáshatárok Akadémiájához; így nevezzük azt a tudományos intézményt, amely a mi tudományunkban alig-alig jelzett problémákkal foglalkozik. Megpróbáljuk megérteni a tőlünk több millió esztendő alatt eltávolodott gondolatot, amely valószínűleg különbözik a miénktől, mert hiszen más volt az élet történelmi fejlődésének útja az alacsony szerves formáktól a magasabb rendű, gondolkodó lényekig. — Veda Kong elfordult a képernyőtől, amelyre eddig állandóan úgy nézett, mintha hipnotikus álomba merült volna, s kérdő pillantást vetett Dar Veterre. A férfi elmosolyodott, s helyeslőén bólintott. Veda büszkén fölvetette fejét, előrenyújtotta kezét, s azokhoz a láthatatlan és ismeretlen lényekhez fordult, akik majd tizenhárom esztendő múlva felfogják szavait, látni fogják arcát.

— Ez a mi történetünk, ez az a nehéz, viszontagságos, és hosszú út, amelyen a tudomány magaslataira jutottunk. Hívunk benneteket, egyesüljetek velünk a Nagy Gyűrűben, hogy elvigyük a végtelen Világmindenségbe az értelem óriási hatalmát, amely legyőzi a merev, élettelen anyagot!