— De hát nem kell megölnünk őket. Csak vissza kell fordítanunk. A te délutáni bemutatód talán elég is lesz.

— Igen. Visszafordulnak… és akkor mi van? Valószínűleg a tengerbe vesznek. Nem lesz könnyű útjuk hazafelé viharok, ködök, ellenáramlatok, sziklák közt ezekben a hajókban, amiket eredetileg folyami hajózásra szántak. Mi pedig éppen ilyenkor késztetjük őket indulásra! Ha nem avatkoznánk közbe, később indulnának, és teljesen mások lennének az utazás körülményei… Miért legyen a miénk a bűntudat?

— Akár el is érhetnek hazáig — morogta Sandoval.

— Micsoda? — kérdezett vissza Everard.

— Abból gondolom, ahogy Toktai beszélt. Biztos vagyok benne, hogy lóháton akar hazajutni, nem pedig azokkal a hajókkal. Ahogy sejtette, a Bering-szorost könnyen át lehet szelni: az aleutok rendszeresen megteszik. Manse, én attól tartok, hogy nem elég csak megóvni őket.

— De nem fognak hazajutni! Mi tudjuk!

— Tegyük fel, hogy sikerül nekik — Sandoval kezdett egy kicsit hangosabban és szaporábban beszélni. Az éjszaka szele körülsüvítette a szavait. — Játsszunk el egy kicsit a gondolatokkal. Tételezzük fel, hogy Toktai tovább nyomul délkelet felé. Nem tudom, mi állíthatná meg, nado vagy a többiek. Nem kell sokáig mennie, hogy belebotoljon egy magas fokon álló neolitikus népbe, a mezőgazdasággal foglalkozó Pueblo-törzsekbe. Ettől csak még jobban felbátorodik. Még augusztus előtt eléri Mexikót. Mexikó most is éppolyan káprázatos, mint Cortez idejében volt — azaz lesz. És még csábítóbb is: az aztékok és a toltékok még azon veszekednek, hogy ki legyen az úr, a többi törzs pedig csak vár, és szívesen segít bárki újonnan érkezettnek ellenük.