
Lamont nem volt elégedett a válasszal, de be kellett érnie vele, mert McFarland ezután egyszerűen nem mondott semmit. Történelmi igazság!
A történelmi igazság egy valódi morzsáját talán ott lehetett keresni, hogy a Hallam-volfrám (ahogy a kialakult szokás szerint nevezték) karrierjét a radioaktivitás csinálta meg. Mindegy, volfrám volt-e vagy sem, babrálták-e vagy sem, lehetséges vagy lehetetlen izotóp volt-e. A részleteket elnyelte a döbbent csodálat: íme, ez a valami folyamatosan fokozódó radioaktivitást mutat a lehető legbiztonságosabb körülmények között, baleset kizárva.
Egy idő múlva Kantrowitsch azt morogta:
— Jobb volna elosztani. Ha kritikus mennyiségben tartjuk, elpárologhat, vagy fel is robbanhat. Esetleg megtörténik mindkettő, és a fél várost megfertőzheti.
Így tehát porrá törték és szétszórták az anyagot, majd közönséges volfrámmal keverték össze, és mikor az a volfrám is radioaktívvá vált, grafitot kevertek hozzá, amelynek alacsonyabb a sugáráteresztő képessége.
Nem telt el két hónap sem azóta, hogy Hallam észrevette a palack tartalmának megváltozását, és Kantrowitsch a Nuclear Review szerkesztőjének küldött közleményében — amelynek társszerzőjeként Hallam szerepelt — közzétette a plutónium 186 létezését. Ilyenformán Tracy meghatározása igaznak bizonyult. De a neve valahogy kimaradt. Már akkor vagy később, nem tudni. A Hallara-volfrám legendává vált. Denison pedig olyan változásokat kezdett észrevenni maga körül, amelyek oda vezettek, hogy szinte megszűnt létezni.
A plutónium 186 létezése elég rosszvolt magában is. De az, hogy kezdetben stabil, és utóbb érdekes módon növekvő radioaktivitást mutat, rosszabb volt mindennél.
Szemináriumot szerveztek, hogy megoldják a problémát. Kantrowitsch ült az elnöki székben. Érdekes történelmi pillanat: ez volt az utolsó alkalom az elektronszivattyú története során, mikor egy nagyobb rendezvényen nem Hallam elnökölt. Öt hónapra rá Kantrowitsch meg is halt, ezzel az utolsó olyan személyiség is eltűnt, akinek elég tekintélye volt, hogy Hallamet árnyékba szorítsa.
