Két nappal később magából kikelve rontott be Hallam irodájába. — Mondja, kézzel is fogdosta azt a dolgot? — Nemigen — mondta Hallam.
— Ne is! Ha tartogat még belőle, a világért se nyúljon hozzá! Pozitronokat bocsát ki.
Ó!
— Olyan pozitronok… Annyi energia van bennük, hogy ilyet még nem is láttam! De a radioaktivitására vonatkozó adatai nem pontosak. Túl alacsonyak.
— Túl alacsonyak?
— Határozottan. És tudja, mi nyugtalanít? Hogy minden egyes mérés egy picit többet mutat, mint az előző.
6 (Folytatás)
Bronowski előhalászott egy almát zakója feneketlen zsebéből, és beleharapott.
— Oké, tehát belátogattál Hallamhez, és kirúgott, mint vártuk is. Mi a következő lépésed?
— Még nem döntöttem el. De akármi legyen is, letottyan tőle arra a hájas hátuljára. Egyszer már találkoztam vele. Évekkel ezelőtt, tudod, mikor először jöttem ide. Akkor azt hittem, nagy ember. Nagy, bizony, a tudománytörténet legnagyobb gazembere! Újraírta az elektronszivattyú történetét, és mit gondolsz, hol írta újra? Itt! — Lamont rákoppintott a halántékára. — Szentül hisz az agyalmányában, és őrjöngő szenvedéllyel harcol érte. Egy törpe! Csak ahhoz van tehetsége, hogy másokat meggyőzzön róla, milyen óriás.
Lamont Bronowski széles, jóindulatú arcára nézett, amelyre most kiült a derültség, és nevetést erőszakolt magára.
— Hát persze, mindez nem vezet sehová, és már ezerszer elmondtam neked.
— Ezerszer — helyeselt Bronowski.
— Csak egyszerűen zavar, hogy az egész világot…
2
Peter Lamont kétéves volt, amikor Hallam felkapta azt a megváltozott volfrámot. Huszonöt éves korában lépett be a szivattyúállomásra friss doktori diplomával, de ezzel párhuzamosan az egyetem fizika tanszékére szóló meghívást is elfogadta.