Автор - Stanislaw Lem
A Kudarc
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
Miután az emberiségnek sikerült végrehajtania a távoli naprendszerekbe való galaktikus ugrást, expedíció indul az öt fényévnyire lévő Quintára annak kipuhatolására, hogy létezik-e élet és másik értelem ezen a különös, baljós bolygón…
О книгеA “Legyőzhetetlen”
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
A “Legyőzhetetlen” másodosztályú cirkáló, a Lant csillagképbeli támaszpont legnagyobb egysége, fotonmeghajtással szelte át a csillagzat szélső ívnegyedét. A nyolcvanhárom főnyi legénység a központi fedélzet alagút-hibernátorában aludt. Mivel aránylag rövid volt az útvonal, a teljes hibernáció helyett csupán olyan mély alvást idéztek elő, hogy a test hőmérséklete ne süllyedjen tíz fok alá. A vezetőfülkében csak automaták dolgoztak. Látómezejükben a célkereszten a nap korongja feküdt, amely nem volt sokkal fényesebb a közönséges vörös törpe csillagoknál. Amikor karimája már a fél képernyőt eltakarta, az annihilációs folyamat lefékeződött. Egy darabig az egész űrhajóban halálos csend uralkodott. Hangtalanul dolgoztak a klimatizáló berendezések és a számítógépek. Megszűnt az a finom remegés is, mely a hajó farából kiáramló fényoszlop sugárzásától keletkezik. Ez hajtotta eddig előre a hajót, és végtelen hosszúságú pengeként hasított a homályba. A néma és látszólag üres Legyőzhetetlen a tehetetlenségi erő következtében még mindig fénysebességgel száguldott…
О книгеNenugalimasis
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
Stanislavas Lemas gimė Lvovo mieste, tuo metu priklausiam Lenkijai (dabar — Ukrainai), Sabinos Woller ir Samuelio Lemo šeimoje. Lemas buvo žydų kilmės, tačiau auginamas kaip katalikas, o vėliau save laikė ateistu. Lvovo universitete 1939–1941 m. studijavo mediciną. Per Antrąjį pasaulinį karą ir nacių okupaciją Lemas išvengė persekiojimo dėl savo kilmės, nes turėjo netikrus dokumentus. 1946 m. Stanislavas Lemas persikėlė iš Sovietų Sąjungos okupuotos teritorijos į Krokuvą ir tęsė medicinos studijas Jogailos universitete. Kad išvengtų karo gydytojo tarnybos, Lemas nelaikė baigiamųjų egzaminų, todėl tik gavo pažymėjimą, kad studijas baigė. Dirbo asistentu mokslinėje institucijoje ir laisvu laiku ėmė rašyti. 1946 m. Stanislavas Lemas debiutavo kaip poetas, taip pat išleido keletą romanų. 1951 m. išleido pirmąjį mokslinės fantastikos romaną — „Astronautai” (Astronauci). 1956 m. išleistas kitas romanas — „Magelano debesis” — paties autoriaus vėliau buvo vertinamas kaip menkavertis, tačiau tuo pačiu tai buvo kūrinys, pastūmėjęs Stanislavą Lemą ir toliau rašyti. 1957 m. Stanislavas Lemas išleido pirmąją negrožinę filosofinę knygą „Dialogai" (Dialogi), o po ketverių metų, 1961-aisiais, pasaulį išvydo pats žymiausias Lemo darbas — „Soliaris”. Tačiau tarptautinės šlovės pirmiau susilaukė kitas Stanislavo Lemo veikalas — trumpų apsakymų serija „Kiberiada”, pasakojantis apie pasaulį, valdomą robotų ir kitų intelektualių mašinų. 1977 m. Stanislavas Lemas tapo Krokuvos garbės piliečiu, o 1981 m. gavo garbės laipsnį iš Vroclavo Politechnikos, vėliau iš Opolės, Lvovo ir Jogailos universitetų. 1981 metų gruodžio mėnesį Lenkijos Liaudies Respublikoje įvedus karinę padėtį, Stanislavas Lemas išvyko į Berlyną, o paskui išvažiavo į Vieną ir grįžo tik 1988-aisiais.
О книгеKyberiade
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
Die Kyberiade (Originaltitel Cyberiada) ist ein Zyklus von fünfzehn Erzählungen des polnischen Autors Stanisław Lem, die vom Ende der 1950er bis zum Anfang der 1970er Jahre entstanden. Die Erzählungen der Kyberiade spielen in einem zukünftigen, kybernetischen Zeitalter. In eigentümlicher Verbindung der literarischen Gattungen Märchen und Science Fiction werden die abenteuerlichen Taten und Reisen des Konstrukteurduos Klapauzius und Trurl in einem vorwiegend von Robotern bevölkerten Kosmos geschildert. Die zentralen Themen der in einem heroisch-komischen Ton gehaltenen philosophischen Fabeln sind die Auseinandersetzung und die Vermischung von Ethik und Technik sowie das Scheitern eines damit verbundenen absoluten Fortschrittsglaubens. Die Kyberiade gehört zu den populärsten und auch von der Kritik am meisten gelobten Werken Lems, die vier ersten Auflagen in polnischer Sprache allein erreichten 110.000 Exemplare. Lem selbst wünschte, dass sie vor allen anderen seiner Schriften ihn überleben möge.
О книгеKiberiáda
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
A könyv két részből áll. Az első rész népmeseszerű kiszólásokkal teli „tanulságos mesékre” hasonlít, míg a második rész Trurl és Klapanciusz, a két tudós mérnök versengéséről és találmányaikról, kalandjaikról szól Stanislaw Lem utánozhatatlan stílusában. Lem humora kitűnő, miközben novellái filozófiai mélységeket járnak be könnyed hangvétellel. Lem a klasszikus értelemben vett sci-fi szabályait félretéve kalandozik az időben, hihetetlen leleményességgel ötvözve a régmúlt idők életének napi eszközeit a távoli jövő technikai vívmányaival, és így érdekes matematikai, fizikai fogalmak fűszerezte történetekben szórakozhatunk a kardot forgató robotok nagyon is emberi történetein. A mű keletkezési idejét figyelembe véve kijelenthető, hogy az író filozófiai alapgondolatai örök érvényességgel bírnak: megmutatja, hogy az idők és a díszletek változnak ugyan, maga az Ember azonban nem.
О книгеCiberiada
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
Ciberiada (poloneză Cyberiada) este o serie de povestiri scrisă de Stanisław Lem, versiunea poloneză apărând prima oară în 1967. Principalii protagoniști ai seriei sunt Trurl și Klapaucius (ro: Trurl și Claupauțius), doi savanți, roboți, constructori și inventatori. Marea majoritate a personajelor sunt fie roboți, fie mașini inteligente. Poveștile se concentrează pe problemele individuale și societate, precum și pe căutarea zadarnică a fericirii omului prin mijloace tehnologice.
О книгеMemoirs of a Space Traveler
Автор: Stanislaw LemЖанр: Иностранная литература
The pieces in this book — the two Voyages of Ijon Tichy, his reminiscences, his open letter — all appeared in the 1971 Polish edition of Dzienniki gwiazdowe (The Star Diaries) but were not included in the British and American editions titled The Star Diaries and published in 1976. The present book, in effect, constitutes the second volume of Lem’s work of that name.
О книге