A varázsló köszönt. Egy fehér macska, ami addig a kemence mellett szunyókált, fölébredt, és óvatosan figyelte.

— Mi ennek a helységnek a neve, uram? — kérdezte a varázsló.

A kovács vállat vont.

— Lusta Dög — válaszolta.

— Lusta…?

— …Dög — ismételte meg a kovács, hangszínével kizárva a lehetőséget, hogy bárki is beleköthessen ebbe.

A varázsló ezen eltűnődött.

— Olyan név, amely mögött bizonyára meghúzódik egy történet — mondta végül. — Amit más körülmények között örömmel meghallgatnék. Ám beszélni szeretnék magával, kovácsmester, a fiáról.

— Melyikről? — kérdezte a kovács, és a slepp kuncogott. A varázsló elmosolyodott.

— Hét fia van, ugyebár? És jómaga nyolcadik fiú volt a családjában?

A kovács arca megfeszült. Odafordult a többi falubelihez.

— Nos, az eső már alig csöpörög — mondta. — Tűnés, mindnyájan. Nekem meg a… — fölhúzott szemöldökkel a varázslóra nézett.

— Dob Kvartély — mutatkozott be a varázsló.

— Nekem meg Miszter Kvartélynak van némi megbeszélnivalónk. — Bizonytalanul meglengette pörölyét, és, egyik a másik után, válluk fölött hátralesve, hátha a varázsló csinál valami érdekeset, a közönség eloldalgott.

A kovács előhúzott két sámlit egy pad alól. A víztartály melletti szekrényből kivett egy palackot, és kristálytiszta folyadékot töltött kicsiny kupicákba.

A két férfi ült, nézte az esőt meg a híd fölött gomolygó párát. Aztán a kovács azt mondta:

— Tudom, melyik fiúra gondolt. Az öreg Néne már odafenn van a feleségem mellett. Nyolcadik fiú nyolcadik fia, hát persze. Átfutott az agyamon, de hogy őszinte legyek, nem gondolkoztam el rajta különösebben. Nahát, nahát. Varázsló a családban, he?

— Gyorsan kapcsol — felelte Kvartély. A fehér macska leugrott a kemence tetejéről, átkorzózott a padlón, a varázsló ölébe pattant, és összegömbölyödött. Sovány ujjak cirógatták szórakozottan.