— És ugyan vajon mit tudhat erről egy férfi? — gúnyolódott Néne.

— De hát azt mondta, fiú lesz!

— Nem úgy néz ki, mintha fiú lenne, fiam.

A kovács lerogyott a sámlijára, kezébe temette fejét.

— Mit tettem?!

— Megajándékoztad a világot az első varázslónővel — közölte a bába. — Üntyüli-püntyüli, ugye?

— Mi?

— A gyerekhez beszéltem.

A fehér macska dorombolt és fölpúpozta hátát, mintha egy régi barát lábához dörgölőzne. Ami furcsa, lévén, hogy nem volt ott senki.

— Hülye voltam — mondta egy hang, olyan hangszínen, amit halandó nem hallhat. — Föltételeztem, hogy a mágia tudja, mit csinál.

LEHET, HOGY TUDJA.

— Bárcsak tehetnék valamit…

NINCS VISSZAÚT, NINCS VISSZAÚT — mondta a mély, súlyos hang, olyasmi, mint amikor bezáródik a kripta ajtaja.

A semmifoszlány, ami Dob Kvartély volt vala, eltöprengett kicsit.

— De a kislánynak sok baja lesz.

ERRŐL SZÓL AZ EGÉSZ ÉLET. LEGALÁBBIS EZT MONDTÁK NEKEM. ÉN TERMÉSZETESEN NEM TUDHATOM.

— És mi van az újjászületéssel?

A Halál tétovázott.

NEM ÉLVEZNÉD. HIGGY NEKEM.

— Hallottam, hogy egy csomóan állandóan reinkarnálódnak.

TRÉNINGET IGÉNYEL. KICSIBEN KELL KEZDENI, S ONNAN FÖLTORNÁSZNI MAGAD. FOGALMAD SINCS RÓLA, MILYEN BORZASZTÓ HANGYÁNAK LENNI.

— Rossz?

EL SE HINNÉD. ÉS A TE KARMÁDDAL ÉN MÉG EGY HANGYÁRA SE SZÁMÍTANÉK.

A csecsemőt visszaszolgáltatták az anyjának, és a kovács vigasztalhatatlanul ült, az esőt bámulva.

Dob Kvartély megvakarta a macska fültövét, és végiggondolta életét. Hosszú volt, ez egyike a varázslói pálya előnyeinek, és sok mindent elkövetett, amiktől utólag nem mindig érezte jól magát. Ideje volt, hogy…

NEM ÉREK RÁ EGÉSZ NAP, TUDOD — mondta a Halál szemrehányóan.

A varázsló lepislantott a macskára, és első ízben tudatosult benne, hogy milyen furcsa most minden.