— Úgy érted, Pandemoniumba? — kérdezte gyanakodva foglyul ejtője.

— Igen, úgy. Arra gondoltam. Megmondom mindenkinek, hogy legközelebb, amikor a valódi világban jársz, mindenképp keresd meg… hogy hívnak?

— Szörcsök. Szörcsök Erik.

— Rendben.

— Démonológus. Szemétdomb köz, Pszeudopolisz. A tímárüzem mellett — folytatta reménytelin Szörcsök.

— Jó. Ne izgasd magad miatta! És most, ha lennél szíves kiengedni…

Szörcsöknek megnyúlt az arca.

— Biztos vagy abban, hogy nem tudod megcsinálni? — kérdezte, és Széltoló kénytelen volt észrevenni hangjának esengő színezetét. — Már egy kicsike láda arany is megfelelne. És, úgy értem, nem muszáj, hogy a leggyönyörűbb nő legyen az egész történelemben. A második leggyönyörűbb is megfelel. Vagy a harmadik. Kiválaszthatod bármelyiket, tudod a, az első szá… ezerből. Akármelyiket, ami raktáron van, hogy úgy mondjam. — A mondat végére a hangja már rezgett a sóvárgástól.

Széltoló azt akarta mondani: Figyelj, amit tenned kellene, az, hogy hagyd abba ezt az egész vacakolást vegyszerekkel meg elsötétített szobákkal, és borotválkozz meg, vágasd le a hajad, vegyél fürdőt, és rögtön kettőt, meg új ruhákat magadnak, és menj emberek közé egyik este, és akkor — de becsületesnek kell lennie, mert Szörcsök még megmosakodva, megborotválkozva és hosszas piperevizes áztatás után se nyerne semmiféle díjat — és akkor pofon vágathatod magad tetszésed szerint bármelyik nővel.

Úgy értem, nem valami sok, de legalább testi kontaktus.

— Sajnálom — ismételte meg.

Szörcsök fölsóhajtott. — Forr a víz — mondta. — Kérsz egy csésze teát?

Széltoló előrelépett, bele az okkult energia sistergésébe.

— Á — szólalt meg Szörcsök tétován, miközben a varázsló az ujjait szopogatta —, van egy ötletem. Kényszervarázst bocsátok rád.