— Biztosíthatlak, semmi szükség rá.

— Nem, így lesz a legjobb. Azt jelenti, hogy mozoghatsz a körön kívül. Egyébként is készenlétbe helyeztem arra az esetre, hogy ha elmennél elhozni, tudod, a nőt.

— Remek — mondta Széltoló. Amint a démonológus szavakat motyogott a könyvből, azt gondolta: Láb. Ajtó. Lépcső. Milyen remek összeállítás.

Fölmerült benne, hogy van valami nem egészen szokványos a démonológus körül, de nem tudott rájönni, mi az. Eléggé úgy nézett ki, mint a démonológusok, akiket Széltoló még Ankh-Morporkból ismert, akik mindnyájan hajlott hátúak voltak, vegyszerfoltosak, és a szembogaruk tűhegynyire szűkült a rengeteg vegyi kigőzölgéstől. Ez itt könnyedén közéjük passzolt volna. Csak volt benne valami fura.

— Őszintén szólva — mesélte Szörcsök, szorgalmasan törölve el a kör egy részét —, te vagy az első démonom. Korábban sosem működött. Hogy hívnak?

— Széltoló.

Szörcsök ezen eltűnődött. — Nem hangzik ismerősen — mondta. — Van egy Eltollo a Demonologiaban. Meg egy Szletl. De nekik több szárnyuk van, mint neked. Most már kiléphetsz. Meg kell mondanom, hogy első osztályú megtestesülés. Első pillantásra senki se hinné, hogy sátánfajzat vagy. A legtöbb démon, amikor embernek akar látszani, nemesek, királyok vagy hercegek alakját ölti föl. Ez a molyrágta varázslókinézet nagyon ravasz. Majdnem lóvá tettél vele. Nagy kár, hogy nem vagy képes egyik kívánságomra se.

— Nem értem, miért szeretnél örökké élni — közölte Széltoló, magában eltökélve, hogy a „molyrágta” szóért még megfizet a fickó, ha valaha lesz rá alkalom. — Azt megérteném, ha újra fiatal szeretnél lenni.

— Huh! Nem valami jó mulatság fiatalnak lenni — jelentette ki Szörcsök, aztán szájára csapta kezét.

Széltoló előrehajolt.

Úgy ötven év. Az volt az, ami hiányzott.

— Az egy álszakáll! — fakadt ki. — Hány éves vagy?