— Mindent megtarthat a hárommilliárd felett, azt hiszem, ez így tisztességes. Nem a saját pénzét kockáztatja, és ha nyer, az összeg élete végéig elegendő lehet.

— És ha vesztek?

Kerk elgondolkozott egy pillanatig, nem tetszett neki ez a lehetőség.

— Igen, van esélye, hogy elvesztheti. Erre nem gondoltam. — Elhatározásra jutott. — Ha veszít… nos, feltételezem, ezt a kockázatot vállalnunk kell. Bár azt hiszem, ez esetben meg fogom ölni magát.

Azok, akik meghaltak e huszonhétmillió megszerzése közben, legalább ennyit megérdemelnek — mondta nyugodtan, minden rossz szándék nélkül, és ez inkább hangzott megfontolt döntésnek, mint fenyegetésnek.

Jason talpra ugrott, sietve töltött a poharába, és Kerket is megkínálta, aki elfogadta, s egy biccentéssel köszönte meg. Jason fel-alá járkált, képtelen volt leülni. Ez az egész ügylet bosszantotta, viszont ugyanakkor el is kápráztatta. Szerencsejátékos volt, és ez a beszélgetés úgy hatott rá, mint a kábítószer látványa egy megrögzött narkósra.

Hirtelen megállt, mert rájött, hogy már egy ideje a lehetőségeken jár az esze. Nyerni vagy veszteni — élni vagy halni —, hogyan mondhatna nemet erre a lehetőségre, hogy ekkora pénzzel játsszon! Megperdült, és ujjával a széken ülő, böhöm nagy fickó felé bökött.

— Vállalom… maga nyilván már akkor tudta, hogy vállalni fogom, amikor idejött. Azonban van néhány ki-kötésem. Tudni akarom, ki maga, és kiknek az érdekét képviseli. És azt is, hogy honnan származik a pénz… lopott talán?

Kerk kiürítette a poharát, és eltolta magától.

— Lopott pénz? Nem, épp ellenkezőleg. Kétévi bányász- és ércfinomító munka eredménye. A Pyrruson bányászott fémet itt, Cassylián adtuk el. Nagyon könnyen ellenőrizheti. Én magam adtam el. Én vagyok ezen a bolygón a pyrrusi nagykövet. — A gondolatra elmosolyodott. — Nem jelent sokat. Nagykövet vagyok még legalább hat hasonló bolygón. Jól jön az ilyesmi, ha az ember üzletet akar kötni.