— Nekem mindegy, a maga életéről van szó. De amikor majd kileheli a lelkét, ne mondja, hogy senki sem figyelmeztette. Megadom a leszállási engedélyt, ha megígéri, hogy az űrhajóban marad. Majd én átmegyek önhöz. Körülbelül ötven százalék esélye lesz, hogy a zsilipkamra fertőtlenítőberendezése elpusztítja a bejutó mikroorganizmusokat.

— Rendben — jött a válasz. — Nem akarok meghalni, csak az üzenetet szeretném átadni.

Jason közölte a leszálláshoz szükséges pályaadatokat.

A hajó karcsú teste megjelent a felhők között, majd lassan ereszkedni kezdett. A fúvókák hatalmas porfelhőt kavartak, a hajó nagy döccenéssel földet ért.

— Csapnivaló leszállás — jelentette ki a rádiós fiatalember, és megint a műszerei fölé hajolt. Semmi érdeklődést nem tanúsított a látogatóval szemben. A pyrrusiakból, úgy látszik, hiányzik a természetes kíváncsiság, gondolta Jason. Ebből a szempontból ő pontosan az ellentétük. A kíváncsiság hozta a Pyrrusra, ahol szakadatlan háború dúl az emberek és a bolygó élővilága között, amelynek ő is majdnem áldozatául esett.

Most pedig ismét a kíváncsiság hajtotta az újonnan érkezett űrhajó felé. Egy pillanatra elbizonytalanodott.

Eszébe jutott, hogy a rádiós nem tudja, mit beszélt az idegennel, mivel a beszélgetés a fiú számára ismeretlen nyelven zajlott. Senki sem tudja, hogy be akar szállni az űrhajóba, ezért ha baj éri, nem várhat segítséget.

— Tehát csak magamra számíthatok — motyogta, és felnevetett. Kezét pisztolya fölé tartotta, melyet erőtér rögzített az oldalához. Kezének közeledtére az erőtér hatása ellentétessé vált, és a fegyver a tenyerébe ugrott.

Mutatóujja hozzáért az érzékeny elsütőbillentyűhöz, és a csőből kivágódó sugárnyaláb szinte szétrobbantotta a célba vett távoli kaktuszt.

Jason tudta, hogy kitűnő reflexekkel rendelkezik, bár sohasem lesz olyan gyors, mint a pyrrusiak, akik a földi gravitáció kétszeresében nőnek fel, és egész életükben harcolniuk kell. Mégis úgy érezte, elég gyors ahhoz, hogy szükség esetén el tudjon bánni egy külhonival.