A szakasz minden tagja kiválóan képzett katona volt, mégis rossz előérzettel indultak a pusztaság átkutatására.

— Valami baj van? — kérdezte a laborból kijövő vegyész, egy különleges ércet vizsgálgatva.

— Nem tudom… — felelte az ügyeletes tiszt. Abban a pillanatban a lovasok rárontottak a járőrszakaszra.

A látvány megdöbbentő volt. A katonák valamennyien jól képzett, tapasztalt harcosok voltak, a legmodernebb fegyverekkel ellátva, a lovasok mégis néhány másodperc alatt lemészárolták őket. Eldördült ugyan pár lövés, de a lovasok hátasaik vastag, hosszú nyaka mögé bújtak. Csak lándzsáik meredtek előre, amelyek felnyársalták a katonákat. Azután továbbvágtattak, földön vonagló testeket hagyva maguk után.

— Erre jönnek! — kiáltotta a vegyész, elejtve a fémdarabot, majd az épületek felé rohant. Ekkor felharsant a sziréna, és a katonák kitódultak sátraikból.

A lovasok úgy rohanták le a tábort, mintha földrengés söpört volna végig rajta. A támadás készületlenül érte a tábort, a katonák sorra elestek, mielőtt a fegyverüket előránthatták volna. A hosszú nyakú, gigantikus állatok patája mindent eltiport. Először a vezér állata érte el a nagyfeszültségű kerítést, és azonnal elpusztult, de gigantikus teste áttörte a gátat, és szabad utat nyitott a többieknek. A vezér leesett hátasáról, és éppen a megdöbbent őrparancsnok előtt ért földet. De mielőtt a tiszt tüzelhetett volna, egy nyílvessző hatolt a koponyájába a szemüregen át, és azonnal meghalt.

Ezután iszonyú mészárlás kezdődött. A támadók bámulatos ügyességgel lőtték ki nyilaikat magas hátasaikról; még a szürkületben is minden lövésük talált.

A katonák holtan estek össze, vagy sebesülten vonaglottak a földön. Az egyik nyílvessző a szirénát is eltalálta, és az elhallgatott.

Amilyen gyorsan jöttek, úgy el is tűntek; visszavonultak a dombok mögé. A hirtelen beállt csendben csak a sebesültek nyögése hallatszott.