A szél miatt időnként megzörrentek az ablakkeretek és pattogott a szén a kályhában. Több puffanás, majd némi kotkodácsolás kicsit távolabbról arra utalt, hogy a csirkeól is elvált a talajtól.

A kliens gazdája töltött magának még egy pohár teát.

Jászón végzett a soros patával, és elengedte. Kinyújtotta a kezét. A ló átterhelte a súlyát a többi lábára, és kezébe adta az utolsó patáját.

Millió között talán ha egy ilyen ló akad. Vagy kevesebb.

Végül az utolsó patkó is meglett. Fura, ha belegondol az ember. Soha nem tűnt hosszú időnek. Jászón időmérő eszköz híján nem ellenőrizhette, de volt egy olyan érzése, hogy ezt a majd' egy órányi munkát egyidőben végezte el, pár perc alatt. — Tessék — mondta. — Megvan.

KÖSZÖNÖM. MEG KELL VALLJAM, NAGYON FINOM EZ AZ APRÓSÜTEMÉNY. HOGY RAKJÁK BELE AZOKAT A KIS CSOKOLÁDÉDARABOKAT?

— Nem t'om, uram — felelte Jászón a szemkötője belső oldalát fixírozva.

ÚGY ÉRTEM, A CSOKOLÁDÉNAK MEG KELLENE OLVADNIA, AMIKOR MEGSÜTIK. HOGY CSINÁLJÁK, MIT GONDOL?

— Valószínű szakmai titok — válaszolta Jászón. — Ilyesmire sose kérdek rá.

RENDES EMBER MAGA. ÉS NAGYON BÖLCS. MOST…

Meg kellett kérdeznie, már csak azért is, hogy tudja, egyszer megkérdezte.

— Uram?

IGEN, OGG ÚR?

— Lenne egy kérdésem…

IGEN, OGG ÚR?

Jászón megnyalta az ajkát.

— Ha ne adj' istenek… levenném a szememről a kötést, mit látnék?

Kint volt. Megtette.

Valami zörgött a kőpadlón, és megváltozott a levegő járása, amitől Jászónnak az az érzése támadt, hogy a beszélgetőtársa immár előtte áll.

HÍVŐ EMBER ÖN, OGG ÚR?

Jászón szentelt pár rövid gondolatot a kérdésnek. Lancre nem járt térdig a vallásban. Ott voltak a Kilencedik Napi Tévelygők, meg az Ortodox Offleriánusok, továbbá a különböző kisisteneknek szentelt eldugott oltárok a távolabbi irtásokon. Ő maga, csakúgy, mint a törpék, sosem érzett erős belső késztetést az ilyesmire. A vas az vas, a tűz pedig tűz — bonyolódj csak bele a metafizikába, és hamarosan a kalapács boldogabbik végéről kapargathatod le a hüvelykujjadat.