Amelyből egy tábla épp erre hullámzik lágyan a sövények között. Nem nagy ültetvény. Nem is különösebben figyelemre méltó. Felszántott mező, ahol kukorica nő, kivéve természetesen télen, amikor csak a galambok és a varjak tartózkodnak rajta.

Elállt a szél.

A kukoricamező még mindig hullámzott. Nem úgy, mint ahogy általában a széltől szokott. A hullámok a tábla közepéből terjedtek szét, mint amikor követ dobnak a vízbe.

A levegő sistergett, és megtelt haragos zümmögéssel.

Egy idő múlva a mező közepén sustorogva a földre hajlott a kukorica.

Kör alakban.

Az ég pedig zsongni kezdett a haragosan zümmögő méhrajoktól.

Pár hét maradt csupán nyárközépig. Lancre királysága álmosan szunyókált az erdők és rétek felett vibráló hőségben.

Három pont jelent meg az égbolton.

Kis idő múlva három női alak vált felismerhetővé — seprűnyeleken, melyeket a méltán híres három gipszkacsa repülési stílusban lovagoltak meg.

Nézzük meg csak őket közelebbről…

Az első — nevezzük a vezetőjüknek — egyenes háttal repül, dacolva a légellenállással; és ebben a csatában, úgy tűnik, nyerésre áll. Az arcvonásait általánosságban megragadóként vagy akár megnyerőként is lehetne jellemezni, de szépségesként semmiképpen, legalábbis ha az ember nem akarja, hogy három könyöknyit nőjön az orra.

A második testes és görbe lábú, olyan arccal, mint egy túl sokáig a polcon hagyott alma. Vonásain a szinte végzetesen jó természet kifejezése honol. Bendzsón játszik, és — amíg nem találunk rá jobb kifejezést — fogalmazhatunk úgy is, hogy énekel. A dal egy sündisznóról szól.

Az első alak seprűjével ellentétben, amiről talán csak egy vagy két zsák lóg, a másodiké agyon van pakolva olyasmikkel, mint szőrös, lila játék szamarak, kicsiny, vizelő fiút formázó dugóhúzók, több üveg bor fűzfa bortartóban, és egyéb nemzetközi kulturális termékek. Ezek közé a világ legbüdösebb és legrosszindulatúbb macskája fészkelte be magát, aki pillanatnyilag mélyen alszik.