Ogg Ángyi háziasszonyként nem csak önmaga volt dolgos, de oka volt mások dolgosságának is.

Leszállt a hokedliről, és rájuk mosolygott.

— Ügyesen rendben tartottátok a házat — szólt. — Szép munka.

Aztán elhalványodott a mosolya.

— Az ágy alá a vendégszobában — mondta. — Oda még nem néztem be, ugye?

Az inkvizítorok kiközösítették volna maguk közül Ángyit a kegyetlensége miatt.

További családtagok léptek a szobába, mire Ogg Ángyi megfordult, és az arca abba az idétlen vigyorba torzult, amivel az unokáit szokta köszönteni.

Jászón előretolta legfiatalabb fiát. A négyéves Pewsy valamit tartott a kezében.

— Hádde mid van neked? — kérdezte Ángyi. — Mutasd meg Ángyinak!

Pewsy feltartotta.

— Szavamra, te egy igazán…

Épp ott, akkor, az orra előtt történt meg.

* * *

És ott volt Magrat is.

Nyolc hónapig tartózkodott távol.

Kezdte elönteni a pánik. Technikai értelemben el volt jegyezve a királlyal, II. Verenccel. Vagyis hát… nem egészen eljegyezve, ami azt illeti. Volt köztük, majdnem biztosra vette, egy bizonyos hallgatólagos egyetértés az eljegyzést mint határozott lehetőséget illetően. Ami a kimondott dolgokat illeti, nem mulasztotta el tudtára adni Verencnek, hogy ő szabad szellem, és semmiképpen sem szeretné, hogy bármi módon korlátozzák, és természetesen többé-kevésbé ez is volt a helyzet, de… de…

De… hát… nyolc hónap. Bármi történhet nyolc hónap alatt. Egyenesen vissza kellett volna jönnie Genuából, de a másik kettő olyan jól érezte ott magát.

Letörölte a port a tükörről, és kritikusan végignézett a tükörképén. Hát, nem a legreményteljesebb hozott anyag, annyi bizonyos. Mindegy, mit csinál vele, a haja körülbelül három perc alatt mindenképpen összegubancolódik, mint a színben hagyott locsolócső