Eközben Verenc nyolc hónapon át uralkodott. Persze, Lancre olyan kicsi, hogy végig sem lehet benne feküdni útlevél nélkül, de Verenc kétségkívül valódi király, és a valódi királyok törvényszerűleg vonzzák azokat a fiatal hölgyeket, akik álláslehetőségeik kibontakoztatására esélyt a királynéi szakmában látnak. Magrat elkövetett mindent, amit a ruhája ellen még elkövethetett, majd bosszúvággyal telve végighúzta a kefét a haján.

Ezután felsétált a kastélyba.

Őrségben Lancre várában mindig az állt, akinek éppen nem volt egyéb dolga az adott időben. Ezen a napon Ogg Ángyi legfiatalabb fiára, Somára hárult ez a feladat, amit ő egy nem egészen a méretére szabott sodronyingben teljesített. Midőn Magrat elsietett mellette, legjobb képességei szerint megpróbálta abba vágni magát, amit ő valószínűleg vigyázzállásnak nevezett volna, majd eldobta a lándzsáját és a nő után iramodott.

— Lassítana egy kicsit, kisasszony, lenne szíves?

Megelőzte Magratot, felszaladt a lépcsőn az ajtóhoz, felkapta a trombitát, ami a lépcső melletti szögre volt kötve egy spárgával, és a lelkes műkedvelők utánozhatatlan stílusában fanfárt fújt. Ezt követően megint eluralkodott rajta a pánik.

— Várjon ott, kisasszony, ne mozduljon…! Számoljon el ötig, utána kopogjon! — hadarta, és bevágódott az ajtón, amit be is csapott maga után.

Magrat várt, majd a kopogtatóhoz nyúlt.

Néhány pillanat múlva Soma kinyitotta az ajtót. Az arca teljesen vörös volt, és a fején egy rizsporos parókát viselt. Fordítva.

— Ihgen? — affektálta vontatottan, miközben megpróbált legjobb képességei szerint komornyiknak tűnni.

— Még mindig rajtad van a sapka a paróka alatt — tájékoztatta Magrat segítőkészen.

Soma tartása megroggyant. A fiú felbandzsított.

— Mindenki a szénagyűjtésen dolgozik? — érdeklődött Magrat.