— Semmit.

— Valóban? Múlt héten felmentél egészen a Rézsikló mögötti hegyekbe, hogy beszélj a trollokkal. Mit szerettél volna tőlük?

A lány oldalra billenti a fejét.

— Honnan tudod, mit csináltam?

— A tudatod legtetején van, leányom. Bárki észrevenné. Bárki, aki… valóban jó megfigyelő.

— Egy nap majd én is meg fogom tudni ezt csinálni — válaszolja a lány önelégülten.

— Ki tudja? Lehetséges. Mit akartál a trolloktól?

— Én… beszélni akartam velük. Tudtad, hogy szerintük visszafelé halad az idő? Merthogy a múltat képesek vagyunk látni, azt mondják, és…

— De hát azok cseppet sem jobbak az ostoba törpéknél! Semmi nem érdekli őket a kavicsokon kívül. A kavicsok pedig nem túl érdekesek.

A lány megvonja a fél vállát, amolyan hangsúlyozottan nemtörődöm módon, mint aki azt kívánja sugallni, hogy a kavicsok és kövek világa számos csendes érdekességet tartogathat.

— Miért nem tudsz kijönni a kövek közül?

Határozottan érezhető, hogy ez rossz kérdés. A nő gondosan figyelmen kívül hagyja.

— Én sokkal több mindent segíthetnék neked megtalálni, mint kavicsokat — válaszolja.

— Nem tudsz kilépni a körből, ugye?

— Hagyd, hogy megadjam neked, amit akarsz!

— Én bárhová el tudok menni, de te ott ragadtál a körben — vonja le a következtetést a lány.

— Tényleg bárhová el tudsz menni?

— Amikor boszorkány leszek, akkor bárhová el fogok tudni menni.

— De soha nem leszel boszorkány.

— Mi?

— Azt mondják, soha nem hallgatsz senkire. Azt mondják, nincs semmi önuralmad. Azt mondják, nem tudsz viselkedni.

A lány hátradobja a haját. — Ó, szóval erről is tudsz, ugye? Tehát ezt mondják, csakugyan? De én boszorkány leszek, bárki bármit is mond. Te meg keresgéld nyugodtan egyedül, amit akarsz. Nem kell odafigyelni arra a néhány együgyű öreg hölgyre, akinek soha nem volt saját élete. És, hölgyem, a körben, én leszek a legjobb boszorkány, aki valaha is létezett.