Kimerülten és izzadtan jött ki. Mr. Gordon cigarettával kínálta, aztán fürge tekintettel átfutotta a kódolt adatlapokat, amiket az asszisztens átadott neki. Időnként félhangon elismételt egy-egy mondatot:

— Zeth-20 kéreg… itt differenciálatlan értékelés… antitoxinra fizikai reakció… gyengeség a központi koordinációban… — Átcsúszott akcentusba, dallamos és furcsa magánhangzókat használó beszéde semmihez sem volt fogható Everard hosszú tapasztalatában, amit az angol nyelv különféle torzításairól szerzett.

Csak fél óra múlva nézett föl újra. Everard már kezdett nyugtalankodni, erőtlen düh kapálózott benne a hánya veti bánásmód miatt, de az érdeke azt diktálta, hogy maradjon nyugton. Mr. Gordon széles, elégedett mosolyra húzta valószínűtlenül fehér fogsorát.

— Ó. Végre. Tudja, hogy már huszonnégy jelentkezőt utasítottam el? De maga meg fog felelni. Határozottan meg fog felelni.

— Mihez fogok megfelelni? — hajolt előre Everard, és érezte, hogy felgyorsul a pulzusa.

— Az őrjárathoz. Afféle rendőr lesz.

— Igen? És hol?

— Mindenhol. És mindenkor. Kapaszkodjon meg: nem lesz mindennapi, amit hallani fog.

— Tudja, a mi cégünk, bár teljesen törvényes, csak homlokzat és anyagi forrás. Valódi tevékenységünk az, hogy őrjáratozunk az időben.

2.

Az Akadémia az amerikai Nyugaton volt. Az oligocén korszakban, a füves puszták meleg időszakában, amikor az ember patkányszerű ősei még óriás emlősök döngő léptei elől cikáztak. Az Akadémiát ezer éve építették, és félmillió évre szánták — elegendő időre ahhoz, hogy az Idő-őrjárat számára elegendő végzőst biztosítson — aztán pedig majd gondosan megsemmisítik, hogy nyom se maradjon utána. Aztán majd jön a jégkorszak, jön az ember, és i.sz. 19352-ben (a Morenniai Diadal 7841-edik évében) ez az ember felfedezi az időn keresztüli utazás módját és visszatér az oligocénbe, hogy létrehozza az Akadémiát.