Egymásnak rontott a két bajnok, lett is olyan recsegés-ropogás, mintha két jéghegy ütközne össze a sarki óceánon. Tőből letört és lehullott Boreál fényes jobb karja, de a vitéz nem ijedt meg, derekasan megfordult, az ellenségnek szögezve mellét, amely széles volt, mint egy jéghegy (aminthogy az is volt). A Kvarclovag másodszor is bőszen nekirontott. Mivel pedig a kvarc keményebb a jégnél, Boreál szörnyű recsegéssel darabokra törött. Szilánkjain megcsillant az északi fény, amely imbolyogva nézte vereségét.

— Enyém a kincs! Csak így tovább! — kurjantotta a Kvarclovag, és leszaggatta a vesztesről a csodaszép ékszereket: hidrogénköves gyűrűket meg tündökletes bogtárokat, amelyek szikráztak, mint a gyémánt, mert a három nemes gázból: argonból, kriptonból és xenonból csiszolták őket. Ám ahogy gyönyörködött bennük, felhevült az izgalomtól, s így a briliánsok és zafírok egy szisszenéssel elpárologtak a tenyeréből, nem maradt ott semmi, csak egy-két harmatcsepp, az is nyomban eltűnt.

— Ohó! Szóval lelkesedni sem szabad! No, sebaj! Gondolkodás nincs! — dünnyögte magában a lovag, és továbbindult a meghódított városban.

Roppant alakot látott messziről közeledni. Ez volt Fehér Albucid, a Minerál-Generális, széles mellén rendjelek sorakoztak, középen a nagy Zúzmaracsillag a jégcsapokkal. Mint a királyi kincstár őre, útját akarta állni a Kvarclovagnak, de az rárontott, mint a vihar, és szörnyű jégrecsegéssel szilánkokra törte. Segítségére sietett Albucidnak Asztrobál fagyherceg; a fekete jegek ura; vele már nem boldogult a rabló, mert a fagyherceg héliumfürdőben edzett, drága nitrogénpáncélt viselt. Olyan hideg áradt belőle, hogy a Kvarclovag lendülete megtört, mozgása lelassult, de még az északi fények is elsápadtak, mert szétáradt az Abszolút Nulla fagyos lehelete.

Megrázkódott a Kvarclovag, azt gondolta: „Hűha! Ez meg mi a fene?” — s a megrökönyödéstől agya máris fölmelegedett, meglangyosította az Abszolút Nullát, Asztrobál nagy dübörgéssel roskadozni kezdett, mennydörögve, csöpörögve összeomlott, csak egy kupac kásás fekete jég maradt a csatatéren, fekete könnytócsát sírva.