Csaknem lehetetlen volt megállapítani, hogy miről gondolkozott és soha senki nem kérdezte meg. A legkézenfekvőbb oka ennek az, hogy Vorbis volt a Kvizíció főnöke, akinek feladata elvégezni mindazt, amit muszáj megtenni és amit mások inkább nem tennének meg.

Az ember nem kérdezi meg az ilyesvalakiktől, hogy miről gondolkoznak, nehogy lassan felé forduljanak és azt mondják: „Rólad”.

A Kvizícióban betölthető legmagasabb poszt az esperesi, olyan rendelkezés, melyet sok száz esztendővel korábban hoztak, nehogy az Egyház eme ágának túl naggyá váljon a mellénye

Vorbist nem izgatták az ilyen jelentéktelenségek. Vorbis tisztában volt a sorsával. Hát nem maga az Isten mondta el neki?

— Nohát, nohát — mondta Nhemrot Testvér megveregetve Tesveer vállát. — Biztos vagyok benne, hogy most tisztábban fogod látni a dolgokat.

Tesveer érezte, hogy meghatározott választ várnak tőle.

— Igen, mester — felelte. — Én is biztos vagyok ebben.

— …ebben. Szent kötelességed, hogy mindenkor ellene szegülj a hangoknak — jelentette ki Nhemrot még mindig a fiút paskolgatva.

— Igen, mester. Azt fogom tenni. Különösen, ha azt mondják nekem, hogy tegyem meg tisztelendőséged által említett dolgok bármelyikét.

— …bármelyikét. Jól van. Jól van. És ha megint hallod őket, mit fogsz tenni? Mmm?

— Jövök és elmondom tisztelendőségednek — válaszolta kötelességtudóan Tesveer.

— …tisztelendőségednek. Jól van. Jól van. Ezt már szeretem — állította Nhemrot. — Ezt mondom minden tanítványomnak. Ne feledd, hogy mindig itt vagyok, hogy elintézzek bármilyen apró problémát, ami esetleg macerál téged.