Az Éa vagy Ebéa, Anglád vagy Taón szigeten születettek — lehettek bár egy csatornapucoló vagy boszorkány gyermekei akár —, az ősi mágusok leszármazottjának tartják magukat, és azon harcosok vére csörgedezik ereikben, kik az Elfáran királynő halála után bekövetkezett Sötét Esztendők során haltak meg. Ennek okán gyakran tesznek tanúbizonyságot kifinomult és előzékeny modorról, bár néhanapján indokolatlan dölyfösségről is. Beszédük és gondolkodásuk dagályos, tele van váratlan fordulatokkal, minthogy ez is egy módja a szárnyalásnak a puszta tény és próza felett, mit meghagynak mindazoknak, kiknek elméje féltékenyen őrzi a kereskedők bizalmatlanságát. „Zsinór nélküli papírsárkány,” mondja rájuk Enyhely gazdagja. De ők sem mernek ilyet szólni a király, az angládi Lebannen füle hallatára.

Óceánföld legjobb hárfáit Taón szigetén készítik, ahol dalnokiskolák állanak, és ahol az Énekek és Tettek számos neves ismerője született vagy tanulta művészetét. Elini azonban csupán egy kis kereskedőváros a dombok között, nincs köze a zenéhez, így mondta Éger; és anyja szegény asszony volt, de nem annyira szegény, hogy éhezzen. Anyajeggyel született: vörös folt indult a jobb szemöldöke és füle fölül, lefutott egészen a válláig. Az ilyetén megpecsételtek, vagy más módon „mások” közül sokan válnak szükségszerűen boszorkányokká vagy varázslókká, s megjelölteknek nevezik őket. Szeder — mert ez volt anyja mindennapi neve — tanult néhány varázslatot, és a legközönségesebb boszorkányságot űzte. Nem volt igazán tehetséges, de majdnem ugyanolyan jól el tudta adni magát, mint maga az igaz tehetség. Megélt a tudományából és kitanította fiát is, amennyire csak tőle tellett, s éppen eleget megtakarított ahhoz, hogy Égert inasnak adja a varázsló mellé, akitől igaz nevét kapta.

Apjáról Éger mit sem mondott. Nem tudott. Szeder sohasem beszélt róla. Bár ritkán élnek szüzességben, a boszorkányok ritkán tartják egy-két éjszakánál tovább maguk mellett ugyanazt a férfit, és még ritkább volt, hogy megházasodjanak. Sokkalta gyakrabban megtörtént, hogy ketten együtt, úgymond boszorkányházasságban vagy nőhűségben éltek. Egy boszorkány gyermekének így volt egy vagy két anyja, de apja egy sem. Mindezen szokások közismertek, és Karvaly nem is kérdezett a dologról; inkább Éger tanulmányai felől érdeklődött.