Szula, a varázsló, megtanította a fiút néhány szóra az Igaz Nyelvből, és néhány kereső és szemfényvesztő varázslatra is, melyekhez Éger — saját elmondása szerint — semmiféle hajlamot nem mutatott. De Szula túl sokat foglalkozott már a fiúval ahhoz, hogy ne visszakozzon, és addig kutatott, mígnem felfedte a tanítványában rejlő tehetség mibenlétét. Éger foltozó volt. Meg tudta javítani a dolgokat. Újra egésszé tette azokat. Egy törött szerszám, egy késpenge vagy törött fejszenyél, cserepekre széthullott tál: megtalálta a részek helyét egymás mellett és összeforrasztotta azokat, nem hagyva hézagot vagy varratot vagy meggyengült anyagot. Így hát mestere elküldte, hogy különféle foltozóvarázslatokat kutasson fel, amilyeneket főként a sziget boszorkányainál talált, és mellettük dolgozva vagy egyedül ténykedve, lassacskán kitanulta a foltozást.

— Egyfajta gyógyítás — jegyezte meg Karvaly. — Nem kicsiny ajándék, nem könnyű hivatás.

— Örömömet leltem benne — mondta erre Éger, arcára mosoly árnyéka vetült. — Varázslatokat találni ki és néha azon ötölni-hatolni, hogyan használhatnám az Igaz Szavak valamelyikét a munkában… Megjavítani egy hordót, ami annyira kiszáradt, hogy a dongák kicsúsztak az abroncsokból — igazi élvezet látni, ahogyan újra összeáll, a megfelelő ívekbe hajlik, majd felállítva várja a beletöltendő bort… Találkoztam egy hárfással Meoniból, egy nagyszerű hárfással;ó, oly hevesen játszott, ahogyan vihar dúl a fennsíkokon vagy förgeteg a tengeren. Durván bánt a húrokkal, művészete szenvedélyétől hajtva szinte tépte és rángatta őket, így hát nem csoda, hogy elszakadtak előadás közben. És engem bérelt fel, hogy legyek mellette, amikor játszik, és ha eltépett egy húrt, olyan gyorsan kellett megjavítanom, hogy ne törjön meg a ritmus.