Karvaly egy szakmabeli hozzáértésének meleg mosolyával bólintott. — Foltoztál már üveget? — kérdezte.

— Volt rá alkalom. Hosszadalmas és nehéz munka — válaszolta Éger — összeilleszteni minden pöttöm darabkát és szilánkot.

— De egy nagy lyuk egy harisnya sarkán rosszabb lehet — vágta rá Karvaly, és egy darabig még a foltozás művészetét tárgyalták, mielőtt Éger visszatért a történetéhez.

Foltozó lett hát, szerény gyakorlattal, és tehetségének helyi hírnevével felruházott varázslóféle. Harminc körül járhatott, amikor a sziget legfontosabb városába, Meoniba ment a hárfással, kit esküvőre hívtak játszani. Ekkor egy nő kereste fel Égert a szállásukon. Fiatal, ki nem értett a boszorkánysághoz, pedig volt tehetsége. Ahogy elmondta, ugyanaz, mint Égernek. Ennek okán tanítást kért a férfitól. Mi több, nagyobb tehetsége volt, mint Égernek. Bár egy szót sem ismert az Öreg Beszédből, de összeillesztett egy törött kancsót és összeforrasztott egy elszakadt kötelet csupán kézmozdulatokkal és hangtalan énekkel, melyet munka közben lehelt maga elé. És meggyógyította az emberek és állatok törött csontjait is, amit Éger sohasem merészelt megpróbálni.

Így ahelyett, hogy tanítani kezdte volna a lányt, inkább együtt dolgoztak, és így mindketten többet tanultak egymástól, mint valaha is gondolták volna. A nő elkísérte vissza Elinibe, és Éger anyjával, Szederrel lakott, aki kitanította mindazon külsőségekre, melyek lenyűgözik a köznépet — ha jelentős boszorkánytudást nem is adhatott neki. Liliomnak hívták, s Liliom és Éger együtt dolgoztak Eliniben és a környező dombok egyre több városkájában, ahogy hírnevük nőttön nőtt.

— És beleszerettem — mondta Éger. Hangja megváltozott, amikor a nőről kezdett beszélni: elvesztette tétovaságát, erőteljesebbé és dallamosabbá vált.