— Bár meg tudnám válaszolni őket, nagyuram! Kútfőn az idézőmester ugyanezt kérdezte. De nem tudok igaz választ adni. Olyannyira sóvárogtam őutána, annyira kívántam vele lenni — talán csak emiatt képzeltem, hogy olyan volt, mint életében. De nem tudom bizonyosan. Az álomban nem minden olyan nyilvánvaló.

— Az álomban nem is. De sohasem hallottam még emberről, aki álmában odalépett a falhoz. Olyan hely az, amit egy varázsló felkereshet, ha szükséges, ha ismeri a módját, és megvan hozzá a hatalma. De a szükséges tudás és hatalom nélkül csak a haldokló jut el oda…

Itt elhallgatott, eszébe jutott a saját álma.

— Álomnak tartottam — mondta Éger. — Nyugtalanított, de ez az ábránd eluralkodott rajtam. Elfacsarodott a szívem, ha belegondoltam a történtekbe, és még mindig marcangolt a kín, ezért inkább így tartottam közel az emléket. Akartam. Reménykedtem, hogy újraálmodom.

— És megtörtént?

— Igen. Újra ugyanazt álmodtam.

Semmibe bámuló tekintettel nézte az ég és az óceán kékjét nyugaton. Alacsonyan és haloványan, valahol a nyugodt tengeren túl, ott hevertek Komord napsütötte dombjai. Mögöttük a nap ragyogón tört a hegygerinc északi pereme fölé.

— Kilenc nappal az első álom után történt. Ugyanoda kerültem, de magasabban álltam a dombon. Láttam, ahogy lentebb a fal végigfut a lejtő mentén. Lerohantam a dombtetőről és a nevét kiáltoztam, biztos voltam benne, hogy találkozunk. Volt ott valaki. De közelebb érve láttam, hogy nem Liliom az. Egy férfi görnyedt a falra úgy, mintha éppen javítaná. Megkérdeztem tőle, hogy: „Hol van? Hol van Liliom?” Nem válaszolt, még csak fel sem nézett. Megláttam, mit művel. Nem megjavítani akarta a falat, hanem lebontani, épp az ujjaival próbált kifeszíteni egy nagy követ. A kő meg sem mozdult. A férfi ekkor felém fordult és megszólított: „Segíts, Hara!” Akkor láttam, hogy a volt tanítóm, Szula az, akitől a nevemet kaptam. Már öt éve halott volt. Tovább feszegette és rángatta a követ, és tovább szólongatott: „Segíts! Szabadíts ki!” Azután felegyenesedett és átnyúlt a falon, ahogy Liliom is, és megragadta a kezemet. De az ő keze égetett, tűzzel vagy faggyal, már nem tudom, de az érintése megégetett, én elhúzódtam, és a félelem és a fájdalom felriasztott álmomból.