A Halál hátralépett, fejét féloldalra hajtotta.

— ÉN CSAK EGY PILLANATRA AZ IDŐN KÍVÜLRE HELYEZTEM MAGUNKAT — mondta. — APÁD SEMMI OLYAT NEM FOG LÁTNI ÉS HALLANI, AMI FELKAVARNÁ. NEM, ÉN ÉRTED JÖTTEM, FIÚ.

— Értem?

— ÁLLÁST KERESEL ITT, NEM?

Valami derengeni kezdett Mortnak.

— Maga inast keres?

A szemgödör felé fordult, a sugárzó fénypettyek megvillantak.

— TERMÉSZETESEN.

A Halál legyintett csontkezével. Bíbor fényhullám csapott át rajtuk, afféle látható „pukk”, és Lezek kiolvadt. Feje fölött a gépies bábok folytatták az éjfél elharangozásának munkáját, amint az Időnek megengedtetett, hogy visszasompolyogjon.

Lezek pislogott.

— Egy pillanatig észre sem vettem magát — mentegetőzött. — Bocsánat, biztos máshol járt az eszem.

— ÁLLÁST AJÁNLOTTAM A FIÁNAK — informálta a Halál. — BÍZOM BENNE, HOGY EZ TETSZÉSÉRE TALÁL.

— Mi is a maga foglalkozása? — Lezek anélkül beszélt a feketébe öltözött csontvázhoz, hogy a meglepetés legcsekélyebb jelét mutatta volna.

— LELKEKET KÍSÉREK A MÁSVILÁGRA — világosította föl a Halál.

— Áhá! — mondta Lezek. — Persze, elnézést, sejthettem volna az öltözéke láttán. Elengedhetetlenül szükséges munka, rendkívül biztos állás. Régi vállalkozás?

— IGEN, MÁR JÓ IDEJE CSINÁLOM — felelte a Halál.

— Pompás. Pompás. Sosem gondoltam volna erre, mint Mort jövendő foglalkozására, de ez jó állás, jó állás, mindig nagyon szolid. Hogy hívják magát?

— HALÁL.

— Apa… — kezdte sürgetően Mort.

— Nem mondhatnám, hogy ismerem a céget — sajnálkozott Lezek. — Hol is van pontosan a székhelye?

— A TENGER LEGMÉLYSÉGESEBB FENEKÉTŐL A MAGASSÁGOKIG, AHOL MÉG A SAS

— Nem rossz — bólogatott Lezek. — Nos, én…